Bajban az MSZP, bajban a Fidesz

A kormánypártok megpróbálják életben tartani a szocialista pártot.

A Fidesz fél a Jobbiktól, ezért (mint ahogyan arról már tegnap is írtunk) megpróbálja felemelni a belső pozícióharcokkal terhelt, a törpepártiság felé száguldó MSZP-t. A vita csak úgy és azért jöhet létre, hogy mindkét szereplő jól járjon.

A kormánypártok fel tudnak mutatni egy véleményt, ami igazolja, hogy nem ok nélkül riogatnak a migrációval, a Soros-tervvel, szükség van az újabb méregdrága konzultációra, van párt, ami mást gondol a témáról, mint ők. Az MSZP pedig publicitást kap.

A kalandos múltú Molnár Zsolt meg egy lehetőséget, hogy sajátjai felé megpróbálja elhitetni: nincs köze Botka megbuktatásához, ő nem kollaboráns, ő a legellenzékibb ellenzéki. 

Veszélyt szimatol a Fidesz

A Fidesz számára politikailag kedvezőtlen, hogy az MSZP összeomlott. Ezzel megbillent a 2009 óta építgetett centrális erőtér, amelyben a kormánypártok a legnagyobb támogatottsággal uralják a centrumot, míg a kihívói szerepért verseng nagyjából hasonló nagyságú bázissal az MSZP és a Jobbik.

Ám, a szocialisták már nem képesek ezt a pozíciójukat megőrizni. A Fidesz számára 2018-ban létkérdés, hogy a szavazatok szétszóródjanak a Jobbik és az MSZP, vagy baloldali összefogás között.

A kormánypártok el akarják kerülni a veszprémi és a tapolcai választásokon tapasztaltakat, vagyis, hogy a választók a kormánypárti jelölt veresége érdekében vagy a baloldali vagy a jobbikos induló felé húztak. 

Kollaboránsok

Az elmúlt időszakban több szocialista politikus is célozgatott arra, hogy soraikban vannak olyanok, akik a NER-rel kollaborálnak és nem tekintik célnak Orbán megbuktatását. Ilyen tartalmú kijelentések elhangoztak Szanyi Tibortól, Demeter Mártától (azóta már az LMP-hez igazolt) és Botka Lászlótól is. 

Az egykori kormányszóvivő, Gál J. Zoltán mielőtt távozott az év eléjén a Vasárnapi Hírek főszerkesztői székéből, keserűen megjegyezte: 

“Mutatkoznak jelei, hogy Orbán sokféle – leginkább persze háttérben, titokban megkötött – alkura hajlandónak mutatkozik az ellenzékkel is, na nem a Jobbikkal, hiszen az a saját szavazótáborát veszélyezteti, hanem a támogatottsági gettóba szorult baloldallal, annak vezető erejével, az MSZP-vel. Erre pedig az adósságcsapdában és mondanivaló-deficitben vergődő szocialisták elvben alkalmasak is, miközben magától értetődő, hogy változás esélyét csakis ezen alkuk elutasítása kínálja.”

Pénz a balos sajtónak

Korábbi gyakorlatától eltérően meglehetősen bőkezűen vásárolta a kormány a hirdetési helyeket a baloldal sajtótermékeiben, miután észlelték azok anyagi megroppanását. A Népszava, a már említett Vasárnapi Hírek és a Szabad Föld is helyett adott az orbáni propagandának szép summa (szakmai becslések szerint mintegy kétszáz millió forint) ellenében.

A főúttörő, Rácz Péternek a csillebérci táborért kifizetett 1,3 milliárd is felvet néhány kérdést. A Fidesz közel két évtizedes küzdelmet folytatott az értékes privatizált vagyon visszaszerzéséért. Jogerős ítélet állapította meg, hogy az ingatlan az államé, de Rácz Péter nem nyugodott bele. Végül peren kívüli megállapodás született,

a vagyonkezelő milliárd feletti összeget adott a szocialistákkal kapcsolatba hozott főúttörőnek. 

Elszámoltatás? Ugyan!

Az elszámoltatás gyatra mérlegét már szinte felesleges is megemlíteni. A Fidesz 2010-es leghangsúlyosabb ígéretéből szinte semmit nem váltott valóra. Miért tette volna, ha ez politikai érdekeivel alapjában ellentétes volt? 

Fura személyzeti politika

Számos erősen vitatható személyi döntést is hozott az Orbán-kormány, ami kívülről egyértelműen azt sugallja, hogy a Fidesznek érdeke a gyengélkedő MSZP életben tartása.

Szili Katalin kinevezése, vagy Kóka János diplomata útlevele és helye az Orbánnal külföldre együtt utazó lobbisták és üzletemberek között, nehezen megmagyarázható döntések.

Még a fideszeseket is meglepte, hogy a kormány támogatta Eörsi Mátyás, a DK országos tanácsának tagjának jelölését a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkári posztjára. Eörsi végül inkább visszalépett. Számos baloldali politikust találunk diplomata státuszban például a korábbi LMP-s Ertsey Katalint, Mile Lajost.

A Fidesz sokat tett 

Az elmúlt években a téma nélkül sorvadó MSZP-nek több esélyt is adtak a kormánypártok, illetve kormány-közeli szereplők, hogy láthatóak maradhassanak. 
Az állami cégek által támogatott, G. Fodor Gábor nevével fémjelzett 888.hu Tóbiás József felesége és lányával kapcsolatos szexista írása, hírínséges hétvégi időpontra időzítve feldühítette az embereket. 

A Nemzeti Választási Irodánál történtek a kopaszok megakadályozták a szocialisták népszavazási kezdeményezésének beadását a vasárnapi boltzárról, szintén együttérzést generáltak az MSZP-vel szemben és aktivizálták Tóbiásék szunnyadozó táborát. 

A plakáttörvény elfogadásáért komoly alkudozást folytattak a Fidesz és a szocialisták prominensei. A Simicska és a Jobbik visszaszorítására előkészített jogszabályt az MSZP hajlandónak mutatkozott megszavazni néhány változásért cserébe. 

A kormánypártok nem is utasították el ezeket élből, holott nekik fájhattak volna ezek inkább. Például az, hogy a Civil Összefogás Fórum se folytathassson közpénzből politikai kampányt, legyenek ingyenesek a villanyoszlopokra elhelyezett plakátok és tiltsák be a közlekedési eszközökön a közpénzből fizetett korsteskedést.

Botka László lépett végül közbe, azt hangsúlyozva, hogy el kell kerülni a mindenféle kollaboráció látszatát a Fidesszel. 

A kormánypártoknak nemcsak a közös bűnök leplezése miatt van szüksége a szocialistákra, hanem a választási matematika miatt is.