Kilyukadt az Antarktisz, középen hiányzik egy Ausztria méretű rész

A 4-es metró fúrópajzsa lenne?

Szeptember 9-én vették észre a műholdképeken, hogy eltűnt egy Ausztria méretű rész, ami nem leszakadt, mert a kontinens közepéről hiányzik. Találkoztak már hasonlóval, a jelenség neve polynya. Úgy keletkezik, hogy az óceáni áramlatok a felszín felé nyomják a meleg vizet, ez megolvasztja a jégtakarót. Később a víz kapcsolatba lép a hidegebb levegővel, ettől lehűl és visszasüllyed, majd újra felmelegszik és így tovább. Eddig viszont a part közelében szoktak ilyeneket észlelni.

A mostani a Weddell-tengernél jelent meg, tavaly is észlelték már, de előtte negyven évig nem. Idén viszont nagyobb területet szerzett magának, mint az elmúlt évben. 80 ezer négyzetkilométerről van szó.

A kutatók már gondolkodnak, hogy miért most jelent meg ez a lyuk és mitől lett ilyen nagy, főleg úgy, hogy előtte negyven évig nem jött elő. A Princeton Egyetem klímakutatói (SOCCOM) óva intenek attól, hogy rögtön a klímaváltozáshoz kössük ezt a jelenséget.

Ezzel szemben a németországi Kielben működő Helmholtz Óceánkutató Központ szakértői azt mondják, hogy ez megerősíti az ő klímamodelljüket, mely tulajdonképpen megjósolta a lyuk visszatérését.