Egyszer talán megtudjuk, miért ment egymásba két emberekkel teli metró

Kerek egy évet kaptak a vizsgálatra.

A Magyar Nemzet írta meg a DK-s Oláh Lajos független parlamenti képviselő belügynek küldött kérdésére adott válaszra alapozva, hogy még mindig tart a nyomozás a 2016. december 5-én a Pillangó utcai megállónál történt baleset ügyében.

Emlékezetes, a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik metró utolérte a másikat és hátulról nekiment. Mindkét szerelvény utasokat szállított, az üközésben tízen megsérültek. Feltételezések szerint a kerekek megcsúszása állhatott a háttérben.

Az ügyben vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetése miatt folyik nyomozás.

A lap emlékeztet, hogy a BRFK másnap vette át a nyomozást, lefoglalták a balesetet okozó szerelvényt és az összes forgalmi dokumentumot, ez pedig arra is utalhat, hogy nem műszaki hiba és nem a járművezető, hanem a diszpécserek okozták a balesetet.

A képviselőnek adott válaszban Pintér Sándor belügyminiszter azt írta, a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett, „tervszerűen és folyamatosan” zajlik, határidejét jelenleg épp december 5-ig hosszabbították meg.