Dárdai napjai meg vannak számlálva? Ismét botlott a Hertha

A kiesőjelölt Freiburg otthonában sem tudott nyerni a Hertha BSC.

Az eddig 8 meccsen mindössze egy győzelmet arató Freiburg vendégeként is csak 1-1-es döntetlenre volt képes Dárdai Pál csapata, a berliniek így már csak 3 pontra vannak a kiesést jelentő 16. helytől.

A hazaiak ráadásul végig fölényben játszottak és vezetést is szereztek, a Hertha pedig a 78. percben 11-esből sem tudott kiegyenlíteni, Salamon Kalou a kapu fölé bombázott. Négy perccel később viszont ismét büntetőhöz jutottak a vendégek, az egykori BL-győztes támadó ezt már értékesítette.

A Hertha a legutóbbi 11 tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni, a bajnokságban négy mérkőzés óta nyeretlen, az Európa Ligában pedig 1 megszerzett ponttal csoportja utolsó helyén áll az Östersunds, a Zorya és a Bilbao mögött.

A szurkolók egyre elégedetlenebbek Dárdai Pállal, hetek óta többen a magyar tréner távozását követelik, a mai eredmény pedig biztosan felerősíti majd ezeket a hangokat.

Ha Dárdait menesztenék, bizonyára az ő neve is bekerülhetne a kalapba a szövetségi kapitány-jelöltek közé, eddig Giovanni Trapattoni, Marco Rossi, Lőw Zsolt és Szabics Imre neve merült fel.