Oroszok lobbiztak azért, hogy ne új metrót vegyünk, csak felújítsuk őket?

A lap szerint Vitézy Dávid, a BBK volt vezérigazgatójának eltávolítása mögött is az oroszok álltak, mivel Vitézy határozottan ellenezte ezt a megoldást, még pedig nem külpolitikai, hanem szakmai megfontolások miatt. 

A lap azt írja: Vitézy eltávolítása után ráadásul a közbeszerzés feltételeit és követelményeit is az oroszokra szabták. Hét cég indult a tenderen, amiből öten jutottak be a második fordulóba: a francia Alstom, a spanyol CAF, a cseh Škoda Transportation, az észt Skinest Rail, és a Metrovagonmas.

Az Alstom, a CAF és a Škoda, látva az esélyeiket, hamarosan visszaléptek. A versenyben maradtak közül az észtek adták a jobb, korszerűbb és olcsóbb ajánlatot (60 milliárd forint, 196 millió euró), komoly fejtörést okozva Budapestnek és a magyar kormánynak. Végül lényegtelen technikai okokra hivatkozva a Skinest Railt kizárták a tenderből. Így a Metrovagonmas nyert egy drágább, 69 milliárdos (225 millió euro) és kevésbé vonzó ajánlattal. Metrókocsijaikat még csak légkondicionálással sem szerelték fel - írja a portál.

A Moszkvicsnak gúnyolt első felújított orosz kocsik 2017 elején érkeztek meg Budapestre. Kiderült, az oroszok mindenkit megtéveszthettek. Felmerült a gyanú, hogy a régi kocsik felújítása helyett teljesen új építésű szerelvényeket adtak el, csak éppen egy korszerűtlenebb szériából, amitől nem tudtak megszabadulni. Ha ezekkel a modellekkel kellett volna versenyezniük egy teljesen új kocsik beszerzésére kiírt közbeszerzésen, a technológiájuknak nem lett volna esélye az észtek, spanyolok, csehek ellen. 

Az új Moszkvicsok szinte azonnal lerobbantak. Menet közben nyíltak ki az ajtók, miközben zárva maradtak akkor, amikor valóban ki kellett volna nyílniuk, így ejtve foglyul több száz mérges utast. Néha a vészfékek léptek működésbe maguktól. Hetekkel később az NFM Közlekedési Hatóság egyenesen úgy döntött, hogy ideiglenesen az összes felújított orosz metrókocsit ki kell vonni a forgalomból - írja a lap.

Mindent cáfol a Metrovagonmas

Az Index.hu cikkének megjelenését követően az orosz gyártó lapunkhoz is eljuttatta álláspontját, miszerint a cikk rágalmazó és becsületsértő hangnemű, amely a valóságnak nem megfelelő tényállítások sokaságát tartalmazza.

Szerintük az anyag

"Nem tartalmaz semmilyen közvetlen vagy közvetett bizonyítékot, ellenőrizhető tényállítást a leközölt információkra nézve, teljes mértékben kitaláció a maga nemében, a Metrovagonmas és a BKV szakmai hírnevét pedig károsítja."

A Metrovagonmas hivatalosan kijelenti, hogy soha nem tett olyan nemű lépéseket, amelyek célja a magyar cégek és állami vállalatok belső ügyeibe avatkozás lenne, illetve nem is rendelkezik ilyen lehetőségekkel. A cég felhívja a figyelmet arra, hogy a budapesti metróhálózat tulajdonát képező metróvagonok felújításának lehetőségét nyílt közbeszerzési pályázat útján nyerte el, amelynek feltételei a magyar megrendelő által kerültek megszabásra. A pályázat szoros konkurenciaharcon ment keresztül, a Metrovagonmason kívül az Alstom, a cseh Skoda Transportation a.s., az észt Skinest Rail a.s., a spanyol mozgó szerelvénygyártó Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S.A. (CAF), illetve román és magyar cégek vettek részt a pályázatban.

Mint írják:

"a Metrovagonmas tisztességes konkurenciaharc során nyert, a legjobb ajánlatot téve."

Szerintük a cikkből egyértelműen kiderül, hogy a szerzők olyan benyomást kívánnak kelteni, hogy a Metrovagonmas egy teljesen új szerelvények beszerzésére kiírt pályázat esetén nem tudta volna azt megnyerni az "elavult technológiáikkal". 

"Szeretnénk felhívni az önök figyelmét arra, hogy a Metrovagonmas a legkorszerűbb technológiákkal, komoly szakértelemmel és a metróvagonok gyártása területén szerzett nyolcvanéves tapasztalattal rendelkezik, a szerelvényei pedig sikeresen üzemelnek a világ 11 országában. A Metrovagonmas rendszeresen vesz részt pályázatokon, amelyeken sikeresen mutatja be az 1897 óta szerzett szakmai tapasztalatát és korszerű fejlesztéseit."

Az orosz cég szerint a cikk szerzői nem fordultak hivatalos megkereséssel és nem tettek próbát a leközölt tényállások leellenőrzésére és a Metrovagonmas képviselői felől.