Nem talál kivetnivalót a Fidesz Mészáros Lőrinc és a baloldali milliárdos közös bizniszében

Budai Gyula volt elszámoltatási biztos nem tud részleteket egy 1,8 milliárdos bűnügyben sem.

Mint arról egy hete beszámoltunk, konzorciumban nyert el egy 2,3 milliárd forintos gyöngyösi csatornaberuházást a fideszes Mészáros Lőrinc vezette Mészáros és Mészáros Kft., valamint a baloldali kötődésű milliárdos, Dunai György tulajdonolta EuroAszfalt Kft. Utóbbi a Forbes magazin leggazdagabb magyarokat bemutató listáján a 30. helyet foglalja el (Mészáros a 8.), tehát nem lehet azt állítani, hogy olyan kis családi vállalkozóról van szó, aki egy a millióból. Ráadásul – ahogy emlékeztettünk – Dunai a Betonút Rt. vezetőjeként (Garamszegi Gábor volt MSZP-s politikussal mint az rt. vezérigazgató-helyettesével együtt) pénzmosás és hűtlen kezelés miatt vád alatt áll: a Fővárosi Főügyészség szerint a Betonút 2002-ben két részletben színlelt vagyonkezelési szerződés részeként adott át 1,8 milliárd forintot a brókerügyben felbukkant Britton Llc. nevű offshore cégnek. E pénz zöme később Dunai és Garamszegi svájci számláján landolt.

A Kulcsár-ügy baloldalhoz köthető vádlottjával együtt nyert tendert Mészáros

Hogy a fideszes Mészáros Lőrinc cége közbeszerzést nyer, az ma nagyjából annyira bír hírértékkel, mintha azt írnánk, nyáron meleg van. Hogy a fideszes Mészáros Lőrinc egy, a baloldalhoz köthető, pénzmosás és hűtlen kezelés miatt vád alatt álló milliárdossal közösen nyer közbeszerzést, az már viszont hír. És ez most megtörtént.

Szerdán délelőtt sajtótájékoztatót tartott Budai Gyula egykori elszámoltatási biztos. Szerettük volna megtudni, az „összenő, ami összetartozik” elve alapján elő fog-e még fordulni ilyen Fidesz–baloldal gazdasági összefonódás, illetve hogy mi a Fidesz álláspontja arról, hogy az Orbán strómanjaként emlegetett felcsúti polgármester ilyen múltú személlyel üzletel. Konkrét kérdésünkre Budai Gyula egyáltalán nem zárta ki, hogy lenne máskor is ilyen összefogás a Fidesz és a baloldal között, ugyanakkor Gyöngyös önkormányzatához irányított volna minket kérdéseinkkel. Mikor közöltük vele, hogy a tender állami kiírás (a kiíró NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. 100 százalékos állami tulajdonban van), akkor pedig azt ajánlotta, a nyertes cégeket kérdezzük. Ő maga azonban többszöri kérdésünkre sem volt hajlandó minősíteni a fideszes és a baloldali milliárdos közös üzletét.

Budai Gyula arra is hivatkozott, hogy

nem ismeri Dunai Györgyöt, illetve a vele kapcsolatos büntetőeljárásokat sem.

Ez utóbbi – tekintve, hogy Budai Gyula 2010 és 2012 között elszámoltatási biztos volt – igencsak meglepő. A kedves Olvasóra bízzuk, hogy döntsék el: vajon ezért ilyen sikeres a Fidesz elszámoltatása?