Kis híján meggyilkolt egy busznyi embert a lengyel egyetemista, mert elismerésre vágyott

120 kiló aranyat követelt. 

A wroclawi műszaki egyetem vegyipari karának volt hallgatója, a jelenleg 23 éves Pawel R. 2016 májusában hagyott

egy szögekkel és ammóniumnitráttal megtöltött főzőkuktát egy városi buszban.

Az utasok észrevették a gyanús csomagot, amelyet a busz sofőrje időben eltávolított a zsúfolt járműről,

de a pokolgép a járdán felrobbant, és egy embert könnyebben megsebesített.

Az ügyészség 25 éves börtönbüntetést javasolt, a vádirat szerint Pawel R.

sok ember megölését tervezte,

és erőszakos zsarolási kísérletet is elkövetett azzal, hogy mielőtt a pokolgépet a buszon hagyta, arról értesítette a hatóságokat, hogy négy bombát helyezett el Wroclaw különböző pontjain. Hatástalanításukért 120 kilogramm aranyat követelt. 
 
Az ügyészség, majd a bíróság is terrorcselekménynek minősítette mindkét cselekményt. 

A fiatalember a per során beismerte a pokolgép elhelyezését, viszont elutasította a tett minősítését. Ügyvédje szerint "nem akart sok embert megölni", szándéka csupán az volt, hogy "a fenyegetés valódi érzetét keltse". A védelem azzal is érvelt, hogy a tett elkövetésekor Pawel R. korlátozottan volt beszámítható szellemi állapotban, a bíróság szerint viszont tudatosan cselekedett, zsarolásával

pénzt akart szerezni, hogy "elismerésre tegyen szert".