A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány megalakításáról október 18-án kezdtek egyeztetést. Tegnap éjjel tizenöt órás maratoni egyeztetés után a liberális FDP csapta rá az ajtót tárgyalópartnereire, kereken kijelentve
"Jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni".
Elbuktak a német egyeztetések: "Már azt gondoltuk, hogy jó úton haladunk"
Kudarcba fulladtak vasárnap késő este Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról. Ezután Angela Merkel kancellár hétfő hajnali sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tárgyalások kudarcáról tájékoztatja Frank-Walter Steinmeier államfőt.
A négy éves kihagyás után a törvényhozásba visszatérő párt sikerét jelentős részében az elmúlt időszak jobbra tolódásával érte el. Ennek egyik legfontosabb eleme a migrációs kérdésben elfoglalt, a korábbinál jóval szigorúbb álláspontjuk, amelyből a koalíciós egyezkedések során sem voltak hajlandóak engedni. Christian Lindner, a párt vezetője szeptemberben egy nagy port felkavart interjúban közölte, hogy szerinte a Merkel fémjelezte "nyitott határok" politikája nem liberális érték, mert működésképtelenné teszi a jogállamot. Leszögezte azt is, hogy, ha Szíriában rendeződik a helyzet, a menekülteknek vissza kell térniük hazájukba.
"Nem alapvető emberi jog, hogy az ember kikeresse a világon azt az országot, ahol élni szeretne."
fogalmazott a politikus. Ilyen gondolatokat korábban csak a német közélet kitaszított, "nácinak" és "rasszistának" bélyegzett fenegyereke, az Alternatíva für Deutschland (AfD) mert hangoztatni. A jobboldali radikális pártnak a vártnál valamivel gyengébb választási szereplését sokan éppen annak tulajdonítják, hogy szavazóik egy része átpártolt a migráns-ügyben bekeményítő liberálisokhoz.
Az elemzők egy része többek között éppen ezért fogadta kétkedéssel a médiában már-már kész tényként kezelt CDU/CSU-FDP-Zöld koalíció ígéretét. A zöldek ugyanis a legszélsőségesebben megengedő politikát képviselik menekültkérdésben, így várható volt, hogy ebben az ügyben nehezen fognak megegyezésre jutni az FDP-vel, de még Merkelékkel is. A szakítás egyik fő oka a családegyesítés körül kialakult, feloldhatatlannak tűnő ellentét. A szülőkre és kiskorú gyermekekre vonatkozó lehetőséget 2016 elején felfüggesztették.
A korlátozás 2018 tavaszáig állna fenn, ám a CDU/CSU és az FDP meghosszabbítaná a rendelkezést, amiről a Zöldek hallani sem akarnak.
De nem a migráció az egyetlen kérdés, ami a Jamaika-koalíció útjában áll. A Zöldek gyors ütemben építenék le a súlyosan környezetszennyező, barnakőszénre épülő áramtermelést, a másik két párt azonban lassítana a tempón, rámutatva, hogy így munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg. AZ FDP viszont az egykori keletnémet területek támogatásának finanszírozására kivetett szolidaritási adó eltörlésének követelésével maradt egyedül.
A koalíciós tárgyalások mély lövészárkok szabdalta csatatere a külügy is. A tárcát a Zöldek és az FDP is magának szeretné megszerezni, ám egyszerű pozícióharcnál többről van szó.
A Zöldek kemény oroszellenes politikát vinnének, és támogatnák Macron francia elnök szorosabb integrációt sürgető irányvonalát, míg a liberálisok igyekeznének közeledni Moszkva felé, és élesen elutasítják például az eurózóna közös pénzügyminiszterének ötletét.
Angela Merkel hosszú pályafutásának talán legnehezebb feladata előtt áll, amelyből alapvetően három kiút lehetséges:
1. Ismét összeáll korábbi koalíciós partnereivel, a szociáldemokratákkal. Ők azonban a választások előtt, és után is számos alkalommal leszögezték: semmiképp sem hajlandóak együtt kormányozni a CDU/CSU-val.
2. Kisebbségi kormányt alakít, ebben az esetben azonban lényegében minden lépéséhez úgy kell összekoldulnia a parlamenti többséget.
3. Új választásokat írnak ki. A helyzetet ezt tisztázhatná a legegyszerűbben, csakhogy elemzők szerint egy megismételt voksolás a radikáljobbos AfD további erősödését hozhatná magával. Ettől pedig az egész német politikai elit nagyon fázik.
Bármi is lesz a berlini dráma végkifejlete, az már biztosnak látszik, hogy
Merkel magabiztos, megkérdőjelezhetetlen uralmának vége.
Ez pedig, a puszta parlamenti matematikán túl is komoly csapást jelent a kancellárra, aki nimbuszát éppen a politikai stabilitás szélárnyékában zajló gazdasági növekedésre építette. Ha a német átlagválasztó azt érzi, hog a lassú, de biztos gyarapodást még a az elborult Willkommenskultur mellett is garantálni képes csendes Mutti-korszaknak vége, az alaposan átrajzolhatja a német politikai térképet.