Mint korábban megírtuk, nagy titokban egymilliárd eurónyi kínai hitelbe verte a magyarokat Orbán Viktor kormánya. A magyar állam ugyanis suttyomban egymilliárd euró hitelt vett fel három kínai banktól áprilisban. Minderről sok további részletet nem tudni. Csak azt, hogy rövid idő alatt, 2027 áprilisáig kell visszafizetni. Ez pont annyi pénz Kínától, amennyi pénzt az idén végleg elbukunk az uniós forrásokból.
A pénteki Kormányinfón Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban azt mondta, „nem tekinthető gigahitelnek”, arról viszont gyakorlatilag semmit nem mondott, hogy fogja a kormány felhasználni a pénzt.
Az ATV emiatt Varga Mihályhoz fordult. A pénzügyminiszter a hitel kapcsán arról beszélt, hogy
szerinte a piaci árazásnál kedvezőbb feltételekben sikerült megállapodni a kínai partnerekkel a kölcsönről, illetve azt is elmondta, hogy az összeget „elsősorban közlekedési- és energetikai infrastruktúra fejlesztéséhez használjuk”.
A miniszter a csatornának hozzátette még, hogy Kínával egyébként is hagyományosan jó a magyar kormány kapcsolata, és a már meglévő piacokat szélesítette ki a mostani közvetlen kapcsolat, amely az ország számára hasznosan egészíti ki az eddigi lehetőségeket. Ennél többet viszont nem árult el, mivel elmondása szerint az már üzleti érdekeket sérthet.
Varga Mihály megkapta azt a kérdést is, hogy azért folyamodott-e kínai hitelhez a kormány, mert már lemondott az uniós pénzekről, mire azt válaszolta, a több lábon állás érdekében erősítették meg a lakossági forrásbevonást és szélesítették ki a hazai intézményi finanszírozást, és ugyanez igaz a külföldi forrásokra is.
Varga hozzátette, a hagyományos angolszász és európai piacok mellett Katar, Japán és Kína is partner volt ebben az elmúlt években.
Épp ősszel készülünk egy japán, úgynevezett Szamuráj-kötvény kibocsátásra
– jelentette be a miniszter.
(Címlapkép: Varga Mihály pénzügyminiszter (j) és Lan Fo-an kínai pénzügyminiszter, miután együttműködési megállapodást írtak alá a Karmelita kolostorban 2024. május 9-én. MTI/Koszticsák Szilárd)