Már nyáron lebukott a tanár, mégis szabadlábon tervezgethette a 11 éves fiú elrablását

1 év 8 hónappal megúszta ezt az egészet.

Sőt, telefonon sikerült megszólaltatni a 11 éves kisfiú édesanyját is.

"A fiam az egészből nem fog fel semmit. Nem tudom, mit tett vele ez a tanár, de gyakorlatilag ő isteníti ezt a tanárt, én rám haragszik, mert megtettem ezt a feljelentést”

- elevenítette fel az anyuka a hónapokon keresztül tartó manipulációt, mely szexuálisan is közeledett hozzá a pedagógus, együtt akartak megszökni az országból.

„Nem tudja, hogy mitől óvtuk, egyszerűen nem tudom, hogy mikor jön rendbe a kis lelke, mikor talál vissza hozzám”.

A békési tanár informatikát és robotikát, vagyis robot-programozását tanított egy középiskolában, de emellett általános iskolában tartott szakkört. Itt ismerte meg az áldozatát is.

„A gyermeket kiemelte a szakkörből, okosabbnak tartotta, mint a többit”

– legalábbis ezzel manipulálta a tanár a fiú szüleit. Az édesanya azt mondja, néhány hónap múlva a gyermek egyre ellenségesebb lett, a tanárát pedig szinte istenítette.

„Gyanús volt, hogy a gyerekem egyre ingerlékenyebb lett velünk, a testvérével is, apukájával is, velem is, ellenünk van, sok mindenben nem értett velünk egyet, lenézett bennünket”

– mondta az anyuka.

Ez odáig fajult, hogy többször a pedagógus lakásában is aludt a fiú.

Döbbenetes az is, hogy szexuális tartalmú sms-ek miatt feljelentést is tettek a szülők, ami után házkutatás is volt a tanárnál, és gyanúsítottként hallgatták ki Sz. Zoltánt kiskorú veszélyeztetése és gyermekpornográfia miatt, ez még sem volt elegendő ahhoz, hogy rács mögé kerüljön. Sőt, ősztől folytathatta is a tanítást.

Aztán november 6-án Sz. Zoltán elvitte a fiút Békésről, és elindultak a repülőtér felé.

Észak-Afrikából 1200 euróért rendelt két hamis magyar személyi igazolványt, egyet magának, egyet a fiúnak.

A gyermek haját levágta, szemöldökét befestette, és egy piercinget is rakott fel neki, hogy minél kevésbé lehessen felismerni. Így álltak az útlevél-ellenőrző pulthoz, de amikor át akarták nyújtani a személyi igazolványokat, az egyik véletlenül leesett.

„Vannak olyan esetek, amikor már érezzük, hogy nem olyan anyagból van az útiokmány, nem úgy hajlik, és nem ad ki olyan speciális, különleges hangot, amikor leejtjük”

– magyarázta Szabó András, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság munkatársa a köztévének.

A férfit ezután őrizetbe vették embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt, továbbá családi jogállás megsértésének vétsége miatt, két rendbeli közokirat hamisítás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, valamint magánokirathamisítás gyanúja miatt indult eljárás.

A kisfiút a szülei hazavitték, a férfit őrizetbe vették a rendőrök,

és másnap bíróság elé is állították, 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.