A gyűlölködést felváltja a sikerpropaganda. Természetesen az Ön adójából.
A Magyar Nemzet információi szerint a kormánypárti képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki – ezt a rövid és tömör, ám annál világosabb utasítást adta kedden politikusainak a Fidesz pártközpontja.
Mint ismert, a hódmezővásárhelyi pofon után a Fidesz igyekszik újragombolni a kommunikcióját, az eddigi gyűlölködő és mocskolódó szlogeneket sikerpropagandára cserélik.
Ezt jelzi, hogy a fideszes közmédiában és a közpénzből fenntartott fideszes szennymédiában már nem Soros György és Vona Gábor az ősgonosz, sokkal inkább az elért "sikereket" mantrázzák egymásra licitálva a kormánypárt házi újságírói.
Persze kérdés, hogy mennyire sikerülhet ez, lévén a hódmezővásárhelyi fiaskó pont azt mutatta meg, hogy a végtelenül leegyszerűsített, egybites, ostoba szlogenekre építő kommunikáció és gyűlöletmédia nagyon nem akar működni.
Az új módi persze semmivel sem tartalmaz több igazságot, legfeljebb annál több csúsztatást. Erről itt írtunk bővebben:
Közzétette a büszkeséglistát a Magyar Idők - ezért kéne a Fideszre szavazni?
Kommunikációs stratégiát válthat a Fidesz csúfos hódmezővásárhelyi vereség után. Bencsik András Demokrata-főszerkesztő már egészen odáig ment Mészáros Lőrinc házi tévéjében, hogy bár a Soros Györggyel riogatás jópofa, visszább kéne venni, mert az emberek mégsem olyan hülyék, mint ahogy azt a propagandisták gondolták.