2017. 11. 22. 20:19

Tömegmészárlás köthető hozzá, de demokráciát ígér az új zimbabwei elnök

Emmerson Mnangagwa, a Robert Mugabe által eltávolított egykori alelnök ideiglenes elnökként tért vissza Zimbabwébe. A '80-as évek elején előszeretettel mészárolt, de ma már demokráciát ígér.

Emmerson Mnangagwa visszatért az országba, hogy ideiglenes elnökként átvegye a vezetést. A CNN helyszíni riportja szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy a nemzetet "új és kibontakozó demokráciába" vezeti.

A Krokodil névvel illetett Mnangagwa irányította Mugabe titkosrendőrségét, az 1980-as évek elején köze lehetett az ndebele kisebbség elleni mészárlásokhoz, egyes információk szerint a halálbrigádokhoz húszezer civil meggyilkolása köthető. Pénteken a ZANU-PF párt központjában fog esküt tenni.

"Ma egy új és kibonatkozó demokrácia kezdetének lehetünk tanúi. A nép hangja, Isten hangja."

 - mondta a leendő elnök visszatértekor, Hararéban, köszöntő beszédében.

A korábbi alelnököt Mugabe eltávolította tisztségéből, hogy felesége, Grace Mugabe vigye tovább a politikai vezetést az elnök halála esetén. Mnangagwa menesztése után elhagyta az országot. Tulajdonképpen ennek hatására lépett közbe a hadsereg, aminek a vége egy részükről azóta is tagadott puccs lett.

Az ideiglenes elnök most már azt is elismerte, hogy az elmúlt időszakban állandó kapcsolatban állt a katonasággal. A CNN forrásai úgy tudják, hogy ő is komoly szerepet játszott Mugabe eltávolításában, a hadsereg végig őt támogatta.

Beszédében nem tett említést a jövő évi választásokról, de jólétet és stabilitást ígért a népnek. Mugabe első körben azt szerette volna elérni, hogy legalább a 2018-as voksolásig hatalmon maradhasson.

"Gazdasági növekedést szeretnénk. Békét szeretnénk a hazánkban. Munkahelyeket, munkahelyeket, munkahelyeket szeretnénk."

Mi várható?

Sokan örülnek, hogy Mugabe uralkodása a végéhez ért. Az viszont aggodalomra adhat okot, hogy Mnangagwa az előző elnök jobbkeze volt, sokan inkább tőle tartottak, mint Mugabétól.

A legerősebb ellenzéki párt, az MDC-T nem tiltakozott az ideiglenes elnök ellen, inkább a jövő évi választásokra koncentrálnak.

"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megszabadultunk Robert Mugabetól, de ő csak egy ember, a rendszertől 37 éve nem szabadulunk"

 - mondta a CNN-nek Douglas Mwonzora, az MDC-T főtitkára.

"Szabad és tisztességes választásokra kell törekednünk, a zimbabwei népnek kell elnököt választania."

(fotók: CNN)