Az európai szociális pillér a bérunióval lehet teljes

Ha komolyan gondolják a göteborgi szép szavakat. 

Hiánypótlónak és jelentős fordulatnak tartja az európai szociális pillér elfogadását Földiák András, aki a Lánchíd Rádióban péntek reggel úgy fogalmazott: az Európai Uniót eddig elsősorban gazdasági érdekek motiválták, ám most "nagyon lényeges fordulatot" jelenthet,  hogy végre "saját lakosai felé fordult" az EU vezetése.

Az érdekvédelmi vezető szerint "nem alaptalan félelem", hogy a szép elvek meghirdetését nem követi a gyakorlat, de már az is nagyon fontos, hogy legalább a célokat lefektették. Hangsúlyozta: a szakszervezeteknek kell országos szinten "nagyon erős hatást gyakorolni", hogy a szavakat mindenhol tettek is kövessék. 

SZEF elnöke úgy véli,

a Jobbik béruniós kezdeményezése "nagyon összeillik" a most elfogadott elképzelésekkel,

hogy ne "megalázó munkát kelljen végezni megalázó bérért". Magyarországon "az elemi reprodukció szintjén" sem lehet megélni a minimálbérérből, amely még az évekkel ezelőtt utoljára kiszámolt létminimumot se éri el - mutatott rá Földeák András. 

Az EU vezetői aláírták a szociális pillért létrehozó nyilatkozatot

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke először 2015-ben jelentette be a pillér szükségességének létrehozását, majd 2017. áprilisában megszületett az erről szóló hivatalos javaslat. Pénteken, Göteborgban az EB részéről Juncker, az Európai Parlament elnöke Antonio Tajani, valamint a Tanács nevében Jüri Ratas észt miniszterelnök írta alá a létrehozást célzó dokumentumot.Juncker szerint történelmi pillanatról beszélhetünk, mert most nyilvánosan is keretbe foglalták az EU közös értékeit, amikor elkötelezték magukat 20 elv és jog mellett.