A függetlenség látszatát is levetkőzte a TV2 - Ezzel a bakival buktatták le magukat

Narancs-tévé.

A Jobbik központi Facebook-oldalán hozta a hírt, miszerint a TV2-nek sikerült magát nagyon csúnyán lebuktatni egy, a párt sajtóosztályának írt levélben.

A csatorna ugyanis egy visszaigazoló e-mailhez címzettként csatolta a Fidesz sajtóosztályát is.

"A megszokott módon jelezték a csatornától, hogy részt kívánnak venni a sajtótájékoztatónkon, ebben eddig nem is lenne semmi érdekes. Amin viszont elcsúsztak, hogy nem titkos másoltba címezték be a Fideszt, akiknek vélhetően el akartak büszkélkedni azzal, hogy szolgalelkűen teljesítik a rájuk bízott feladatot"

- így kommentálta a Jobbik Facebook-oldalán az orbitális buktát.

A TV2 részéről valóban semmiféle újságírói gyakorlattal vagy szerkesztői megfontolással nem lehet magyarázni, miért küldenek másolatot egy ilyen levélről a kormánypártnak, a Jobbik által megosztott képen pedig világosan látszik:

aligha lehet szó tévedésről, mivel a másolatot még a Fidesz-frakció sajtósainak is továbbították.

Bár a terv nem jött be, de azért lement a hazugság a Jobbikról a közszolgálati tévén

Egy újabb hihetetlen médiatörténelmi eseménnyel lett gazdagabb a magyar közszolgálati televíziózás. Bár már délután megdőlt az eredeti terv, és kiderült, hogy provokációra készült egy nappal korábban fideszmédia, azért az állami csatorna így is megpróbált a maradék szarból várat építeni. S persze mindezt az Ön pénzéből

Frissítés

Miután Vajna-tévé beégéséről hírt adott az MNO is, a portál vezetőjét, György Zsombort felhívták a propagandaadótól és számon kérték rajta - tessék jó erősen kapaszkodni! - 

a médiaetikát.

Először sérelmezték, hogy őket nem kérdezték meg az esetről, aztán elismerték, hogy amit a Jobbik Facebook oldalán megosztottak, az igaz. Végül kiadtak egy közelményt, amelyben hamisítatlan sztálinista logika mentén azzal magyarázták az irtózatos lebőgést, hogy 

"egyesek viccet szeretnének csinálni, nyíltan le akarják járatni a TV2 Tények című műsorát. Ezért a csatorna Hírigazgatósága belső vizsgálatot kezdeményez, amely azt kívánja tisztázni, hogy ki állhat e támadás mögött."

Frissítés II.

Mint kiderült, mi előbb megkaptuk a reklamáló e-mailt, mint az MNO, de mivel azt nem szerkesztőségünk központi címére küldték, kicsit elsikkadt az éterben (személyesen engem ért a megtiszteltetés, hogy lubickolhassak Fürst-Borsos Ádám, a csatorna sajtófőnökének vádaskodásaiban - a szerk.).

Tartalmát tekintve a két üzenet között nincs lényegi különbség, csupán a Magyar Nemzet helyett Alfahír szerepel benne, a belső boszorkányüldözést pedig ebben is próbálják olyan csodafegyverként tálalni, ami majd meg nem történtté teszi a lelepleződést.