Nyíregyháza: Fordulat állhat be a kuka mellé tett kisbaba halálának ügyében

Kamerakép alapján keresnek egy "rossz arcú" társaságot.

November 19-én találtak rá egy szemetes mellett járókelők egy élettelen gyermekre.  

A Borsnak egy a közelben dolgozó nő beszélt az ügyről. Azt mondta a lapnak, hogy a nyomozók újra és újra felkeresik a helyszínt, kikérdezték a környéken lévő hajléktalanokat és egy kamerafelvételből származó fotót is megmutattak. A bulvárlap interjúalanya arról beszélt, hogy egy hét-nyolc fős rossz arcú társaság van a képen, babakocsit tolt az egyikük, egy nő pedig a karján egy kisbabával látható. Róluk érdeklődtek a nyomozók. 

Az újszülött kislányt meztelenül találták meg a házfal és a ruhaadományok gyűjtésére szolgáló konténer között.
A lap úgy értesült, hogy a boncolás során megállapították, hogy a kicsi egészségesen született, valószínűleg kihűlés vezetett a halálához. Ismeretlen tettes után nyomoznak a rendőrök.