Hiteltelennek nevezték a Fidesz újabb migránsozását

Az EU-Afrika-csúcs tapasztalatairól számolt be a Parlamentben Szijjártó Péter.

Az EU-Afrika-csúcs tapasztalatairól számolt be a Parlamentben Szijjártó Péter külügyminiszter, aki elmondta:  a terroristák folyamatosan vesztik el a befolyási övezeteiket, új területeket keresnek, és egyre erőszakosabbá válnak. A folyamatok következménye, hogy Afrikából is tömegek indulhatnak majd meg Európa felé. A politikus szerint ott kell segítséget nyújtani, ahol baj van, ahelyett, hogy idehoznánk a problémát. Szijjártó fontosnak tartja, hogy az afrikai országok határai védve legyenek, emellett pedig gazdaságfejlesztési támogatást kell nyújtani számukra, ösztöndíjprogramok biztosítása mellett.

Szakács László, az MSZP képviselője a déli nyitás kudarcára emlékeztette a minisztert, és Európai Uniós szintű megoldás fontosságát hangsúlyozta.

Az LMP részéről Hadházy Ákos társelnök reagált, aki szerint a menekültkrízist továbbra sem megoldani, hanem démonizálni szeretné a kormány. Leszögezte: menekültkrízis létezik, de nem ez az ország egyetlen problémája, hiszen mind az egészségügy, mind az oktatás romokban hever, közben a kormány az afrikai fejlesztésekre szánt pénzeket is el szeretné lopni az Eximbankon keresztül, a közbeszerzéseket megkerülve. Az LMP szintén közös európai megoldást sürget.

Bóna Zoltán, a Fidesz képviselője megköszönte Szijjártónak a nagyon hasznos beszámolót, majd ugyanazokat a következtetéseket vonta le, mint a külügyminiszter.

Staudt Gábor, a Jobbik képviselője egyetértett azzal, hogy Afrika a jövő kihívását jelenti migráció szempontjából, és azzal is, hogy a problémákat helyben kell megoldani. Mint mondta, a kormány állításával ellentétben az ellenzék sem képvisel más álláspontot, a Jobbik, de még a baloldai képviselők többsége sem bontaná le a kerítést.

Staudt szerint akkor lenne hiteles, amit a kormány mond, ha a letelepedési kötvényeken keresztül nem engedett volna az országba 20 ezer embert, és megszavazta volna az ezt kizáró alaptörvény-módosítási javaslatot.

(fotók: Béli Balázs)