Napi ÁSZ: alapos kutatás során megállapították, hogy Magyarországon csökkent (!!!!) a korrupciós kockázat

Igen. Tényleg. Ezt írják. 

Az öt évvel ezelőttihez képest a hazai közintézmények integritás-kockázatai trendszerűen csökkentek, rendszerszinten javult a korrupciós veszélyeztetettséggel szembeni ellenállás a magyar közszférában - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn nyilvánosságra hozott kutatásában.

A www.aszhirportal.hu oldalon közölt tájékoztatás szerint 2017-ben már hetedik alkalommal végezték el a közszféra intézményeinek korrupciós kockázatait, illetve a korrupció ellen védelmet biztosító kontrollok kiépítettségét értékelő integritás-felmérést. 
 
Mint írták, Magyarországon ma már nemzetközi összehasonlításban is tudatosnak tekinthető a megelőzésen alapuló korrupció elleni fellépés, emellett az integritás-kultúra elterjedése a szabályozás szintjén is egyértelműen nyomon követhető. A jelentés szerint

"különösen az elmúlt hét évben"

javult a helyzet, hiszen a jogszabályok, iránymutatások, hivatásrendi etikai kódexek, kormányzati stratégiák az integritást erősítő, korábban nem ismert eszközöket vezettek be - írta az ÁSZ. 

A jelentés azokra a területekre összpontosít, ahol különösen jelentősek a közintézmények és a magánszektor találkozásából fakadó kockázatok, ennek megfelelően vizsgálták többek között a közszolgáltatások, a hatósági jogkörök, a közbeszerzések és a szakértők alkalmazásának integritási helyzetét.

Az ÁSZ arra jutott - most tessék jó szorosan becsatolni a biztonsági öveket! - 

a közszféra intézményeiben a közbeszerzési verseny erőssége jó,

mert "a vizsgált közbeszerzési eljárások 83 százalékában biztosított volt a három vagy annál több ajánlattevő"