A tolvaj megitta a világ egyik legdrágább vodkáját, majd elhajította a több százmillió forintot érő palackot

Üresen találtak rá arra a százmilliókat érő vodkásüvegre, amit kedden loptak el Koppenhágában. A tolvaj valószínűleg nem tudhatta, hogy az ital valójában az üvege miatt olyan értékes.

A koppenhágai rendőrség nem közölt semmit arról, hol és mikor találták rá a tárgyra, csupán annyit mondtak, hogy folytatják a nyomozást.

A vodkát a dán főváros Vesterbro negyedében lévő Café 33 bárból lopták el kedden hajnalban. A szórakozóhely tulajdonosa, Brian Ingberg szerint a Russo Baltique márkájú vodka értéke nyolcmillió koronára tehető, köszönhetően az üveg elkészítéséhez felhasznált három kiló aranynak és három kiló ezüstnek. Az üveg díszítéséhez ráadásul egy 1912-es Monte Carló-i raliautó bőrbevonatát is felhasználták.

Ingberg pénteken az AP amerikai hírügynökséggel közölte, hogy a nap folyamán telefonhívást kapott egy ismeretlen személytől, aki közölte vele, hogy egy koppenhágai építkezésen talált rá a palackra, amelyet átad a rendőrségnek. A thelocal.dk azt is tudni véli, hogy a megtaláló közölte, már üresen talált az üvegre.

A bártulajdonos úgy tudja, nem történt letartóztatás az ügyben.

Ingberg az üveget Oroszországból kölcsönözte egy Dartz Motorz Company elnevezésű, lettországi székhelyű cégtől, amely a világ legdrágább vodkáit és páncélozott személyautóit gyártja. A különleges szeszesital a rablás előtt hat hónapig volt Brian Ingberg 1200 üvegpalackból álló vodkagyűjteményének része.

A bár biztonsági kamerájának felvétele szerint két maszkos, baseballsapkát viselő férfi lehetett a tettes. A rablók rendelkeztek a bár kulcsával, az alagsorban lévő vodkamúzeum ajtaját pedig betörték. Kizárólag a Russo Baltique vodkát vitték magukkal, holott bármelyik másik darabját is ellophatták volna a gyűjteménynek  - mondta el kedden a bártulajdonos.