Szlovénia is csatlakozott a Bérunióhoz

Újabb ország tört lándzsát az egyenlő munkáért egyenlő bér elve mellett.

Kedden Szlovénia is csatlakozott a Bérunióhoz. Délnyugati szomszédunknál egy fiatal parlamenti képviselő, Andrej Čuš vállalta fel az EU országai közötti jövedelemkülönbségek kiegyenlítésének ügyét.

A megközelítőleg kétmilliós lakosságú Szlovéniában legalább hatezer aláírást kell összegyűjteni május végéig.

A ljubljanai parlament sajtószobájában megtartott sajtótájékoztatón Čuš hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nem szolgálhatja kizárólag a nyugati hatalmi központok érdekeit, az együttműködés számos területe között pedig a szociális dimenzió fejlesztése is szükséges.

Ehhez hozzátartozik, hogy azonos munkáért azonos bérek járjanak az Európai Unióban - szögezte le Čuš. Ezért Szlovéniában már a héten megkezdik az aláírásgyűjtést.

Frano Čirko, a kezdeményezés horvát képviselője, a fiatal értelmiségiekből álló Megújulás Generációjának elnöke rámutatott: a mai huszon- és harmincévesek generációjának legnagyobb tragédiája a tömeges elvándorlás, melynek oka többnyire nem a fiatalok kalandvágya, hanem az őket Közép-Európában fenyegető szegénység.

Čirko szerint a mozgás szabadsága fontos európai érték, ám mit sem ér akkor, ha fiatalok százezrei számára nem a lehetőséget, hanem a kényszert jelenti.

Gyöngyösi Márton, a Béruniós kezdeményezés képviselője a Bérunió jogi megvalósíthatóságáról, valamint az eddigi eredményekről beszélt a sajtó képviselőinek. A bérkérdés nem ideológiai kérdés és nem is csak politikai ügy – mondta el Gyöngyösi, utalva arra, hogy nem csak pártok, de szakszervezetek és magánszemélyek is támogatják a kezdeményezés megvalósulását.

A legfiatalabb szlovén parlamenti képviselő

 
A jelenleg 28 éves Andrej Čuš a szlovén parlament legfiatalabb képviselője, korábban a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Szlovén Demokrata Párt színeiben politizált, ám két éve, a migránsválság nyomán erőteljesebb határvédelmet követelve szembefordult az inkább Angela Merkelhez közeledő pártjával.
 
Azóta független képviselőként dolgozva lendületes és fiatalos kommunikációjával, valamint látványos akcióival hívta fel magára a figyelmet.
 
Ilyen volt, amikor a szlovén parlamentben két tálca sört adott át képviselőtársainak, amiért azok az ország sorsát érintő kérdések helyett a második világháborúról vitatkoztak a parlamentben.
 
Álláspontja szerint a Szlovéniát is megosztó 20. századi sérelmek helyett a jövő kihívásaira kell fókuszálni.

R. G.

Horvátországban is elkezdődött a béruniós aláírásgyűjtés

Pénteken Horvátországban is megkezdődött az aláírásgyűjtés a bérek felzárkóztatásáért. A kampány kezdetét az európai polgári kezdeményezés horvát képviselője, Frano Čirko jelentette be zágrábi sajtótájékoztatóján. A rendezvényen Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Bérunió polgári kezdeményezésének vezetője is felszólalt.