Komolyan felvetődik a kormánypártok felelőssége az MNB-botrányban

Komolyan felvetődik a kormánypártok felelőssége az MNB-botrányban

A felügyelő bizottságban fideszesek ülnek, akik a Pénzügyminisztériumnak tettek jelentést. A Jobbik szigorúbb ellenőrzést, nagyobb átláthatóságot követel.

A Jobbik arra szólítja fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy

havonta, írásban és szóban is jelentsen az Országgyűlésnek arról, mi történt a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) 560 milliárd forintnyi vagyonával

– közölte pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman. A párt elnökhelyettese, országgyűlési képviselője arra kíváncsi, az ÁSZ milyen tényeket tárt fel és milyen vizsgálatokat folytatott le, ugyanis „a magyar polgárok megérdemlik, hogy folyamatosan tájékoztassák őket arról, mi történt mindannyiunk közös adóforintjaival” – mondta.

„Nem, nem vesztette el közpénz jellegét”

– hangsúlyozta az ellenzéki honatya.

Brenner azt is javasolja, legyen átláthatóbb a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodása, ennek érdekében

– egyrészt kezdeményezik, hogy a jegybank felügyelő bizottságának legyen négy kormánypárti és három ellenzéki tagja,

– másrészt az is céljuk, hogy a felügyelő bizottságnak legyen joga rendszeresen betekinteni a jegybank gazdálkodásába, az ingatlanügyekbe, és legyen javaslattételi joga is a minisztérium felé, így erősítve meg a plénum jogköreit.

A Jobbik országgyűlési képviselője felidézte, Róna Péter a felügyelő bizottság tagjaként már 2014-ben figyelmeztette a döntéshozókat, hogy az MNB alapítványainak feltőkésítése komoly problémákat fog okozni. „Tizenegy év telt el, és igenis felvetődik a magyar polgárok részéről jogosan az a kérdés, hogy ki a politikai felelőse ennek” – húzta alá a jobbik elnökhelyettese. Úgy vélte,

nem igaz Orbán Viktor miniszterelnök azon védekezése, hogy a jegybanki függetlenség miatt a Fidesznek mint kormánypártnak nincs felelőssége, ugyanis – mutatott rá – a felügyelő bizottságban ott ült a Pénzügyminisztérium államtitkára,

és maga a bizottság is ennek a tárcának mint a tulajdonosi jogok gyakorlójának jelentett.

Brenner „a háttérben meghúzódó Matolcsy-szálról” szólva azt mondta, „elképesztő felelőtlenség”, hogy pár nappal Matolcsy György MNB-elnöki mandátumának lejárta előtt megpróbálták átjátszani az alapítványi vagyon kezelését Matolcsy György fia baráti körének. Úgy vélte, ennek súlyos következményekkel kellene járnia.