Az orvosképzés sincs rendben?

Tanterem helyett műtő.

Az Abcúg közölt hosszú riportot az orvoshiányról, ami a betegellátás mellett már a képzésben is gondokat okoz. Fontos gyakorlati órák maradhatnak el, mert aki tartaná, műtenie kell.

Köztudomású, hogy egyre kevesebb orvos dolgozik Magyarországon, viszont az erre a pályára készülő hallgatók száma emelkedett, tehát rosszabbá váltak az arányok: kevesebb oktatóra jut több hallgató, ami értelemszerűen a képzés színvonalát sem hagyja érintetlenül.

Az orvosok sokszor nem jelennek meg a gyakorlati órákon, helyettük frissen végzettek vagy rezidensek oktatnak. Olyan történet is nyilvánosságra került, hogy egy csoportnak egész félévben mindössze kettő sebészeti gyakorlata volt, mert a többit nem tudta megtartani a tanár, helyette műtenie kellett. Az egyetemek orvosi karainak vezetői azt mondják, hogy ez nem tömeges jelenség, de néha tényleg előfordulnak ilyenek a leterheltség miatt.

Az is problémát jelent, hogy anyagilag nem igazán éri meg oktatni. Van olyan, aki ugyanannyit keres, mint az a kollégája, aki nem foglalkozik hallgatókkal.