A húszas éveiket taposó, önálló életre vágyó fiatalok többsége két tipikusnak mondható problémával szembesül: az egyik, hogy teljesen esélytelennek látják az ingatlanszerzés minden formáját, így ha a családjuk nem tud anyagilag segíteni rajtuk, minden pénzüket a napról napra élést biztosító albérletezésre fordítják, hosszú-hosszú éveken keresztül. A másik ilyen probléma pedig az, hogy emiatt a létbizonytalanság miatt a családalapítás utópia marad, mely észrevétlenül átcsúszik a harmincas évekre, aztán rosszabb esetben eredmény nélküli tervként ér véget.
Ez pedig önmagában a demográfiai katasztrófa receptje.
Annak a demográfiai katasztrófának, ami nem képzelgés, hanem a kőkemény, a jövő történelemkönyveiben szereplő mai valóság: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon jelentősen magasabb a halálozási ráta az születésinél, évente 30-40 ezer fővel csökken az ország lakossága, a gyermekvállalási kedv pedig meg sem közelíti a rendszerváltás előtti szintet.
És ez érthető is: a fiataloknak eszükbe sem jut gyermeket vállalni, ha nincs hova.
A számok pedig ehhez kiválóan illeszkednek: Magyarország lakossága 2010-ben volt utoljára 10 millió fő, a KSH legutóbbi, 2017. januári becslése szerint 9 millió 798 ezer főnél tartottunk, tehát az Orbán-kormány alatt 200 ezer fővel hivatalosan is fogyott a lakosság (és ebben nincs benne az a több mint félmillió ember, aki gazdasági menekültként Nyugaton dolgozik).
A CSOK-támogatás ugyan sok esetben jelenthet segítséget, de a feltételek túl piacorientáltak és nagyszabásúak: lényegi, komoly, az ingatlanszerzést nagyban fellendítő segítséget (ez a 10 millió forint + 10 millió forint kedvezményes hitel) kizárólag 3 gyermek szerződéses vállalása esetén, és csak új ingatlanra lehet igényelni. Ezzel pedig a valóságban két gond van: az egyik, hogy nagyvárosokban, főleg a fővárosban egy újépítésű, legalább 60 négyzetméteres lakás 25-30 millió forintról indul: így a törlesztendő 15-20 millió forint egy fiatal párnak, három gyermek nevelése mellett olyan teher, amit egyszerűen nem mernek bevállalni. Használt ingatlan esetében pedig az 1-2 millió forintos támogatás ugyan mindenkinek jól jön, de nyilván csak azok élhetnek vele, akik egyébként is rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy egyáltalán lakáshitelt köthessenek.
Mert itt jön be a generációs kulcsszó: az önerő.
Az önerő az, ami nincs. Szinte senkinek, és semennyi – kivéve persze az esetleges családi segítséget, vagy öröklést. A brutálisan felemelkedett albérletárak mellett egyszerűen nincs az a fizetés –főleg fiatalok esetében-, ami elbírna annyi takarékoskodást, hogy összehozza egy ingatlan legalább 20 százalékos vételárát jelentő önerejét. Sőt: igazából nem, hogy több millió forint önerő, de még egy szerény megtakarítás sem marad a 80-100-120 ezres albérletárak után a fiatalok zsebében.
Önerő híján viszont lakáshitelt sem lehet felvenni, így CSOK-ot sem lehet igényelni, a fiatal tehát máris meg van lőve. Mit csinál? Vagy elmegy külföldre, vagy marad a sehová sem vezető albérletben, vagy tovább élvezi a szülői ház kényelmét, mert „az legalább ingyen van”. Lássuk be, ezek demográfiai és szociológiai szempontból sem lehetnek követendő példák.
Ezért lenne rendkívül fontos, hogy az állam érdemben közbeavatkozzon, és azoknak is könnyen és olcsón, de hosszútávon elérhető ingatlant biztosítson, akik ugyan szorgos, dolgozó, adózó állampolgárok, de egyszerűen nem keresnek annyit, hogy belátható időn belül hitelképessé váljanak.
Mert a magyar valóság az, hogy a fiatalok még ahhoz is túl csórók, hogy eladósítsák magukat.
És itt lép be a képbe a bérlakás-építési program. A program, ami nem igazán létezik. Bérlakásokat jelenleg az önkormányzatok építhetnek és üzemeltethetnek, ám ez amennyire szabályozatlan terület, annyira változó is: míg az egyik pesti kerületben egyáltalán nincs nem-szociális, hanem piaci alapú (de még így is jelentősen a szabadpiaci ár alatt kínált) bérlakás, addig a másikban igyekeznek orvosolni ezt a problémát. Ebben a XIII. kerület jár az élen, ám a kínálat jelentősen a kereslet alatt áll: egy-egy pályázat során tíz- és hússzoros túljelentkezések alakulnak ki, a pályázatok akár a több százas számot is elérhetik egyetlen pályáztatás során. Azaz 10 meghirdetett lakásra érkezhet akár 200 (egyébként pénzbe kerülő) pályázat is.
Az állam is jól járna, program pedig már van rá
Az bárki számára egyértelmű lehet, aki valaha is rákényszerült az ingatlanszerzés elméleti megtervezésére, hogy a lehetőségek rettentően szűkösek. Pedig az állam két okból járna jól, ha a rendszert megkönnyítené: egyrészt ellátná azon elemi feladatát, hogy segíti állampolgárai boldogulását, másrészt (sajnos komolyra fordítva a szót) gazdasági szempontból is előnyös lenne számára, ha lendületes ingatlanpiac és stabil egzisztenciával rendelkező fizetőképes, valamint növekvő számú lakosság duzzasztaná fel az adóbevételeket.
Ilyen nagyszabású, kormányzati szinten kezdeményezett és finanszírozott bérlakás-építési programot követel évek óta a Jobbik is. Az ő elképzelésük része például az, hogy a jelenlegi nagyvárosi albérleti díjak maximum harmadáért lehessen beköltözni egy átlagos méretű bérlakásba, majd 8-10 év bentlakás után felkínálnák annak lehetőségét, hogy az addigi bérlők tulajdonába kerülhessen az ingatlan. Így előre tervezhető, mégis olcsó lakhatáshoz juthatnának a fiatalok, enyhítve a kivándorlási hajlamot és stabil pályára állítva a hazai építőipart. A párt továbbá a kiemelt ipari területekre is koncentrálna, ezekre külön szolgálatilakás-építési programcsomaggal készül, amivel a vidék kiüresedését szeretnék megakadályozni.
A Jobbik-féle bérlakásprogramban a bérleti díj nem mehetne 1000 forint fölé négyzetméterenként, a befolyt pénzt pedig nemcsak a rendszer fenntartására, hanem a lakásállomány további bővítésére is fordítanák.
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt témáért felelős országgyűlési képviselője novemberben beszélt részletesebben arról, milyen további terveik vannak a lakhatási problémák megoldására: a bérlakás-építési programon túl egy átfogó és kimunkált panelprogram kivitelezését tervezik, melyhez megfelelő energetikai korszerűsítés esetén bővített CSOK-ot adnának, mindehhez uniós forrásokat is bevonva.
A magyar vidék krízisét, a kiüresedést szolgálati lakásrendszerrel állítanák meg: szükség esetén lakást kapnának az egészségügyi szakdolgozók, tanítók, pedagógusok és a stratégiai fontosságú nemzeti iparágakban dolgozók.
Sok szó esett már arról is, hogy közel félmillió üres ingatlan van Magyarországon, ám ezek többsége vagy lakhatatlan állapotú, vagy magántulajdonban van. A Jobbik arra készül, hogy felmérik az üresen álló hazai ingatlanállományt, majd az önkormányzati és állami tulajdonú, felújításra szoruló ingatanokat folyamatos renoválás után beépítenék a bérlakásprogramba.
Z. Kárpát Dániel akkor, amikor a program költségvetéséről kérdezték, egyben a kormánynak való odaszúrással szemléltette a helyzetet. Mint fogalmazott, a program költségei körülbelül a várba költözés feléből kijönnének, azaz 50-100 milliárd közötti csomagról van szó, aminek jó része már egy kormányzati cikluson belül megtérülne.
Most már csak arra kéne rájönni, hogy a kormány miért kerüli ilyen látványosan ezt a nemzetstratégiai szempontból is kiemelkedő problémát.