"A CÖF-vezér Soros György malmára hajtja a vizet"

Soros György beférkőzött a CÖF-be, ám most leleplezték őket. 

Hová lesz így nemzetünk, ha legnemesebbjei közé is beszivárogtak Soros veszélyes pribékjei, setétben bujkáló tervei. Csak remélni tudjuk, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr közelébe nem tudták becsempészni magukat ezek a rossz tanácsadók, akiknek nem fontosak a társadalom követelései.

2017. január 18-án valami véget ért. Elfogyott a türelem, elég volt az árulókból, akik beférkőztek a béketáb békemenet szoros sorai közé, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Nemzeti Szociáldemokraták és a Pannonpuli.u (sic) végre lerántja a leplet: leleplezi Csizmadia László CÖF-vezért, aki Soros, és Patrubány Miklós vezette Magyarok Világszövetségét, amely pedig Ceaușescu sovinisztáinak malmára hajtja azt a bizonyos vizet. Azt, ami miatt nincs békemenet, amit a "kormány rajongói" hiába követelnek már.

Az alábbiakban a Fidesz holdudvarának közleményét olvashatják, jó szórakozást kívánunk:

"HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: A SZELLEMI HONVÉDŐ

A Honfoglalás Egyesület kezdeményezésére indult útjára a Békemenet 2012 januárjában, s a tömeg láttán a Nyugat el is állt Orbán megbuktatásának tervétől. Az utolsó Békemenet 2014 márciusában volt, azóta a kormány rajongói hiába követelik a rendezvényt, valamiért mindig elmaradt. Tavaly Stefka István megemlítette, hogy az olimpia elleni aláírásgyűjtés miatt újra meg kellene mozdulni, ám Csizmadia László, a CÖF elnöke visszavonulót fújt, mert úgy érezte: a felhergelt tömegeket nem szabad utcára vinni - írja az egyik hírportál. 
Minden kormánynak szüksége van tömeg-megmozdulásokra, támogatásra, ám Magyarország ez alól kivétel. Csizmadiát nem érdekli a társadalom követelése, kifogásokat keres, hogy elutasítsa a Békemenetet. Patrubány Miklós lenullázta az MVSZ-t, Csizmadia a CÖF-öt, az előbbi Ceausescu sovinisztái, az utóbbi Soros malmára hajtja a vizet. Elhalt a Trianon, a Szent Korona, a Horthy Miklós Társaság, a 100-ak Tanács, a Polgári Körök, stb. mert alkalmatlan személyek vagy árulók vezették. 

Az un. szellemi honvédő CÖF elnöknek távoznia kell!   

Lenne utód, nem is egy, pl. Bencsik András (ő már szervezett vidéken Békemenetet), de akadna több, ismert, tekintélyes személyiség is, akik hűen képviselnék a magyarságot. Legyen Békemenet! A CÖF elnök nélkül is menetelünk!

Honfoglalás 2000 Egyesület - Nemzeti Szociáldemokraták - Pannonpuli.u"

Amúgy nagy hívei vagyunk a közéleti injekciónak, remek szórakozást jelent egy-egy totális őrületbe csavarodó sajtóközlemény megosztása a kedves olvasóval, különösen, ha azt Honfoglalás 2000 Egyesület jegyzi, hiszen akkor már bizonyosak lehetünk, vegytiszta minőségű exkluzív anyagot lőhetünk fel a vénánkba.

Végre kiderül, hogy miért járunk jól az olimpiával

Legyen-e Olimpia Budapesten? Az ellenzők politikai megfontolásból pénzkidobásra hivatkoznak, de nem gondolnak arra, hogy mit veszítünk, ha elutasítjuk ezt, a talán soha vissza nem térő lehetőséget. 2024-re befejeződik a város-rendezés, a közlekedés és a közművek felújítása. A megfiatalodott fővárosban és vidéken sport, kulturális, szórakoztató létesítmények épülhetnek, rendezvények százaira kerülhet sor.