Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop - a Fidesz mindhármat mesteri szinten műveli

Azzal vádolják a Jobbikot, amit ők követtek el. 

Mint ismert, ő volt az aki egy máltai lapnak adott interjújában először ismerte el, hogy a magyar kormány az állampolgárok tudta nélkül, népszavazáson kinyilvánított akaratuk ellenére befogadott 1294 migránst. Azóta durvábbnál durvább dolgok láttak napvilágot a témában, kiderült többek között hogy ez a szám valójában 2300, sőt tegnap óta tudjuk hogy immár 3555 finoman szólva is kétes hátterű bevándorló rendelkezik magyar személyi igazolvánnyal, minek következtében gyakorlatilag ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint egy valódi állampolgárt: jogosultak bármilyen segélyre, lakhatási támogatásra, és igen - szavazhatnak is. 

Az ügy kirobbanásának következtében a Fidesz addig sziklaszilárdnak tűnő kommunikációjában Bermuda-háromszög méretű zavar keletkezett.

Sorra jöttek az egymásnak homlokegyenesen ellentmondó nyilatkozatok, volt itt szó illedelmes kopogtatásról, a migránsoknak nyújtott albérletről és zsebpénzről, ment a számháború, hogy hány fő tartózkodik jelenleg is hazánk területén. Megismerhettünk olyan, a megállás nélkül és sokmilliárd forintból zajló gyűlöletkampányban eddig el nem hangzó kifejezéseket mint menedékkérő, oltalmazott, vagy épp Genfi Egyezmény.

Rövid időn belül világossá vált, hogy a kormány minden igyekezete ellenére nem fogja tudni érdemben megmagyarázni, hogy miért hazudtak hosszú időn keresztül az emberek arcába, így inkább elengedték a dolgot és egész pályás letámadásba kezdtek. Új óriásplakátok jelentek meg az utcákon, melyen Soros György látható az ellenzék vezetői társaságában, és azt az üzenetet közvetíti, hogy mindenki, aki nem a Fideszben játszik, bizony lebontaná a déli határzárat (igen, a Jobbik is). Az i-re a pontot pedig Gulyás Gergely, a Fidesz Hyppolitnál is lakájabb frakcióvezetője tette fel, mikor is a tegnapi, a Jobbik kezdeményezésére összehívott rendkívüli parlamenti ülésen (amiről néhány kivételtől eltekintve egyébként a teljes kormány hiányzott, a miniszterelnök egyenesen Bécsig futott a felelősségre vonás elől) olyan beszédet mondott, minek hallatán mindenki, aki kicsit is tisztában van a helyzettel dobott egy dupla hátraszaltót.

Idézem (figyelem, patikamérlegen kigrammolt színtiszta hazugság következik, magas vérnyomású olvasóink számára fokozott óvatosság ajánlott):

"A bevándorlási válság során elsőként tettük nyilvánvalóvá Európában, hogy egyetlen bevándorlót sem vagyunk hajlandók befogadni. Ellenálltunk a Brüsszelből ránk erőltetni kívánt kvótáknak, és a déli határon kerítést építettünk az illegális bevándorlók feltartóztatására. (...) Először azt mondták, hogy nincs bevándorlás, csak a kormány találta ki. Utána azt mondták, hogy nem kell a kerítés, majd amikor az megépült, akkor jelezték, hogy alig várják hogy lebonthassák. (...) Eddig azt láttuk, hogy a kvótaellenes alkotmánymódosítást Gyurcsány Ferenctől Vona Gáborig egységfrontba tömörülve akadályozta meg a magyar ellenzék."

Az igazság pedig:

1. A Jobbik már 2012-ben,

tehát 6 évvel ezelőtt javaslatot tett a határőrség visszaállítására, melynek megszüntetését a Fidesz és az MSZP kéz a kézben hajtotta végre 2008-ban,

az évek során rendre szorgalmazta a kérdést, ám a kormány minden alkalommal leszavazta az erre vonatkozó javaslatokat, így változatlanul nincs önálló állományunk. Megjegyzem, ez magyar sajátosság, rajtunk kívül az összes uniós ország rendelkezik valamilyen állandó határrendészeti alakulattal.

2. Szintén ebben az évben Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője hívta fel először a figyelmet a Parlamentben a migráció veszélyeire, ám

a kormánypárt elbagatellizálta a felvetést és említésre sem méltatta bármely megelőző intézkedés foganatosítását.

3. A kerítés szükségességéről először a Jobbik és Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere beszélt 2015. elején. A kormány lesöpörte az asztalról a témát,

megvalósíthatatlannak bélyegezte és hallani sem akart a kérdésről,

majd fél évre rá, júniusban jelentette be Szíjjártó Péter mint a Fidesz saját ötletét, hogy hamarosan elkezdődik a technikai határzár létesítése.

4.Vona Gábor 2015. májusában állt elő a Jobbik népszavazási kezdeményezésével, mely az EU által lefektetett bevándorlási kvóta bevezetése ellen irányult.

Orbán Viktor nevetségesnek tartotta a referendum kiírását...


5. ...majd 2016. februárban rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be erre irányuló szándékát.

6., Addigra viszont már olyannyira eszkalálódott a magyarországi krízis, hogy a Jobbik álláspontja szerint a kormány késlekedésének következtében (ugyebár eltelt háromnegyed év) már nem elégséges a népszavazás, alkotmánymódosításra van szükség. A Fidesz jó szokásához híven nem akarta meghallani az ellenzék érveit és kiírta a népszavazást. 


7. Ennek emlékezetes bukása után pedig (ahogy az várható volt érvénytelen és eredménytelen lett a voksolás, amiért természetesen a Jobbikot hibáztatták, az, hogy ők eleve elégtelennek tartották ám Magyarország érdekeit szem előtt tartva szintén a "nem" szavazat mellet kampányoltak mit sem számított) szinte másnap bejelentették: akkor alkotmánymódosítás lesz.

8. A Jobbik üdvözölte a döntést, támogatásáról biztosította a kormányt az ügyben de hozzátette, hogy a benyújtott szöveggel nem ért maradéktalanul egyet, megszavazzák a módosítást az általuk javasolt egy mondattal kibővítve: ez volt a híres letelepedési kötvény elleni kiegészítés.

A Fidesz elkaszálta az javaslatot, így kútba esett az előterjesztés.


9. Majd a Jobbik többször is benyújtotta az eredeti szöveggel egyébként teljesen megegyező ám kipótolt indítványt, a kormány minden alkalommal leszavazta, hiszen részéről az egész csak színjáték volt, sohasem az ország megvédése hanem a kötvényekből után realizált és saját zsebbe ömlő milliárdos haszon lebegett a szeme előtt, melynek folyományaképp egyébként

20.000 gazdag migráns sikerült beengedni az országba - az államháztartás és az adófizetők kárára.

Világosan lekövethető, hogy bármit mondott a Jobbik, azt a kormány élből elutasította, majd nem sokra rá, mint saját nemzetmentő intézkedését tálalta. Közben közel 70 milliárd forintot költött propagandahadjáratra, melyről mára kiderült, hogy szemfényvesztés volt az egész. A Fidesz teljesen belebonyolódott az önmaga által gerjesztett hazugságspirálba,

jó kommunisták lévén pedig a Jobbikot vádolják mindazzal, amit ők követtek el.

Bebizonyosodott, hogy kivétel nélkül az összes ebben a kérdésben (mondjuk általában mindegyikben) tett megnyilvánulásuk figyelemelterelés volt, csak az ország valódi problémáinak elfedésére irányult, úgy mint - a teljesség igénye nélkül - az oktatásban és egészségügyben tapasztalható tarthatatlan állapotok, az elvándorlás és a fiatalok lakhatási nehézségei, a hihetetlen mértékű intézményesített korrupció, gazdasági mélyrepülésünk és a környező országoktól való egyre inkább gyorsuló leszakadásunk.

Április 8-án erről fogunk dönteni: továbbra is egy hazugságra és az ország kifosztására épülő diktatúrában akarunk-e élni vagy rálépünk az igazság és Magyarország felemelkedésének útjára.  

Szathmáry-Király Gábor