Zuglói tanmese - ezért tök felesleges Karácsonyékra szavazni

Ha rájuk voksolna - inkább húzza az ikszet a Fideszre. Az eredmény úgyis ugyanaz. 

A rövid kis videóban a nemzet jófejsráca e szép, fennkölt szavakkal ajánlja a szocialisták jelöltjét a kerület lakóinak figyelmébe:

"A politika számomra arról szól, hogyan élhetünk egymás ellett, békében, nyugalomban, hogyan jutunk egyről a kettőre. (...)Tóth Csabát ugyanilyen politikusnak ismerem."

Na, most ezzel az érzéssel Karácsony jó eséllyel még a baloldalon is egyedül van. Tóth Csaba ugyanis politikai pályafutása hajnalán azzal került be a hírekbe, hogy zalai gyerekként átruccant Vas megyébe, belépett a helyi szoci ifjúsági szervezetbe, ahová hirtelen egymást taposva kezdtek özönleni az új tagok. A jelenségnek minden bizonnyal nem a kezdő politikus karizmája volt a fő oka. A megyei cigány kisebbségi önkormányzat szerint

simán kilóra megvette az új belépőket.

Akik - ha igazak a vádak - meg is szolgálták a pénzüket: Tóth hamarosan megyei elnök lett. A csodás gyorsasággal felívelő karriert aztán sajnálatosan megtörte egy párton belüli fegyelmi vizsgálat, amelynek során az ifjú sztárpolitikust kizárták az MSZP-ből, sőt magánokirat-hamisítás miatt fel is jelentették. 

A történet azonban igazi hollywoodi happy enddel végződött: a megtévedt fiút nem sokkal később rehabilitálták az elvtársak, és a rég bevált, hagyományos pártállami modell szerint

áthelyezték a kínos események színhelyétől kellő távolságra: Zuglóba.

Végül a büntetőeljárás is felmentéssel végződött, mert az esetleg bizonyítékul szolgáló iratokat egy tragikus véletlen folytán ellopták az egyik érintett autójából. 

Tóth a fővárosban is hasznosította Vas megyei tapasztalatait, így annak rendje, s módja szerint alaposan feltöltötte a XIV. kerületi szervezetet a saját embereivel, majd elnökké választották. 2014-ben így lehetett a baloldali összefogás győztes közös jelöltjeként országgyűlési képviselő. 

A fentiekből egyértelműen egy olyan tisztességes, feddhetetlen és megvesztegethetetlen államférfiú pályaképe bontakozik ki, aki akár 12-15 percig is képes lenne ellenállni a Fidesz kísértésének, ha éles helyzetben meg akarnák vásárolni a szavazatát.

Mondjuk, Tóth Csaba ezzel a sziklaszilárd elvhűséggel nem lóg ki a magyar demokrácia thermopüléi falanxából, az MSZP-ből, amely Botka László, Soros György, és nagyjából minden, legalább hetente egyszer híreket olvasó ember szerint legalább felerészben már a Fidesz. 

Szóval az igazán érdekes ebben a történetben nem is Tóth. Sokkal inkább mindenki bátor, kedves, önfeláldozó KariGerije, aki olyan önzetlen, hogy  a számára szinte tuti biztosan nyerő zuglói választókerületről is lemond. Inkább még jövő őszig vállalja a kerületi polgármesterség keserű kenyerét,

hogy aztán a kötelező néhány hónapos balos nyomorultkodás után nagy duzzogva, egy kesernyés félmosollyal orcáján elvállalja a főpolgármester-jelöltséget.

Ami, ugye a budapesti viszonyok ismeretében jóval nagyobb eséllyel nyerhető meccs, mint a rottyon levő baloldal közös jelöltjeként miniszterelnökké válni. 

Tehát összegezzünk: a szuperdemokratikus hiperellenzék széles ölelésű Nagy Összefogója 

annyit sem hajlandó kockáztatni, hogy kényelmes polgármesteri fotelját a fél fokkal kevésbé kipárnázott képviselői székre cserélje.

Maga helyett pedig az elmúlt negyedszázad egyik leggátlástalanabb, minden, de tényleg minden erkölcsi gáttól mentes politikai gengszterét ajánlja, aki csak azért nem szerves oszlopa a NER-nek, mert a kétezres évek derekán elhitte, hogy a szegfű örökké virágozni fog, ezért szoci színekben akart helyi érdekű kápó lenni.

És, aki egy szoros eredmény esetén élete legdrágább voksával koronázhatja meg eddigi pályafutását - amellyel megszavazza Orbán Viktor új kormányát. 

És, akkor  ezzel nagyjából ki is derült, mennyit ér az az ellenzéki szavazat, amelyet Karácsonyra, és újdonsült haverjaira adunk. Akkor már inkább szavazzunk a Fideszre, és spóroljuk meg az adófizetőknek azokat a milliárdokat, amikért ezeket az arcokat egy hét alatt megveszi majd a hatalom.

Esetleg húzzuk már le a történelem vécéjén az elmúlt 28 év Tóthcsabáit. És őket nagyon hamar követni fogják Orbánék is, mert egymás nélkül nem tudnak létezni, de ameddig létezik az egyik, addig létezik a másik is. 

Addig viszont marad a negyedszázados dugulás, az újra meg újra felbuggyanó szennyvíz, és a szarszag. Rohadtul ki kellene már takarítani ebben a latrinában.