Amerikában nyert díjat a Székelyföldi Legendárium

Fazekas Szabolcs projektvezető, akit Székelyudvarhelyen kérdeztek, a műsorban elmondta: a Tejút és a varázspatkó című rajzfilm kapta az elismerést, amelyet hamarosan vetít a közszolgálati televízió. Közölte: hét éve kezdtek rajzfilmeket készíteni, az elsőn öt évig dolgoztak, és három éve indították el stúdiójukat a városban.
 
Hangsúlyozta: tíz éve, a projekt indulásakor az volt a cél, hogy mutassák meg a székelyföldi kultúrát, és nemcsak az anyaországi magyar gyerekeknek, hanem a világnak.

Szólt arról is, hogy kibővítik a legendáriumot a Kárpát-medencére, elkészült a kárpátaljai legendárium, összerakták a délvidékit, jelenleg dolgoznak a felvidékin.

Fazekas Szabolcs úgy fogalmazott: bízik benne, hogy hamarosan a magyar gyerekek egységesen láthatják szülőföldjük legendáriumát.

A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekeknek szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, mondáit és legendáit - olvasható a program honlapján.