A Veszprém megyei dohánybárók

Van miért hálásnak lenniük a Fidesznek.

Akkoriban, 2013 tavaszán a „dohánymutyival” foglalkozó írások szinte mindegyike előkelő helyen hozta a tapolcai Kölcsey nyomda körül szerveződő dohánykereskedelmet. Mostanra bebizonyosodott, hogy nem volt alaptalan a hírverés, az egymás után megnyíló dohányüzletek tisztességes hasznot hajtanak.

A Természetes Füst Betéti Társaság, melynek Tapolcán öt, Sümegen pedig további két telephelye van, a 2014-es év hétszázmillió forintos árbevétele után 2015-ben már 720 millió, 2016-ban pedig több mint 766 millió forint árbevételt könyvelhetett el. A társaság egyedüli beltagja az a Farkas Szilvia, aki Kölcsei Norbert párja, és egyben üzlettársa a TIAMO Grafika Bt-ben. Bár ez utóbbi cég nevében megtévesztő a „grafika” kifejezés, hiszen főtevékenysége ugyancsak dohányáru-kiskereskedelem, három tapolcai telephely mellett egy badacsonytomaji fiókteleppel is bír. Árbevétele 2014-ben meghaladta a 600, 2015-ben a 620, 2016-ban pedig 666 millió a forintot is. Kölcsei Norbert dohányüzlet-érdekeltségei itt nem érnek véget, hiszen kültagként szerepel a tapolcai székhelyű, de kőszegi telephellyel is bíró Amatrio Team Betéti Társaságban is. Ezen társaság szintén dohányáru-kiskereskedelemmel foglalatoskodik, 2014. évi árbevétele több mint 134 millió, 2015. évi több mint 138 millió, 2016. évi pedig 134 millió forint volt.

A cégbirodalom tehát három esztendőben majdhogynem 4,5 milliárd forint árbevétel ért el, ami igen szép eredmény, figyelembe véve, hogy a hasonló alapterületű, például élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozó ültetek éves eredménye jó esetben is csak pár millió forint. A számok tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy Farkas Szilvia közösségi oldalán miért kedveli egyaránt Fenyvesi Zoltánt, Rogán Antalt, Lázár Jánost, Kovács Zoltánt, vagy éppen a tapolcai Fideszt és Fidelitast… Ahogyan az sem, hogy ugyanezen közösségi oldal szerint Fenyvesi Zoltán és  Farkas Szilvia ismerősök, hiszen mi nevezhető gyümölcsöző barátságnak, ha az évi kétmilliárdos üzlet nem?

A tapolcai fideszes dohánymutyiról itt olvashat bővebben.