Semjén megmutatta: nem csak Rogán Antal szeret helikopterezni a Fidesz-KDNP-ből

A kommunisták óta tudjuk, hogy a vadászat is így megy a legjobban.

A Fidesz-kormány második embere 2012-ben, 2013-ban, valamint 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is Svédországban vadászott, ahova nem egyedül érkezett.

Persze a jó programhoz társaság is dukál:

Semjént többek között rendszeresen elkísérte a Földművelésügyi Minisztérium egyik korábbi főosztályvezetője is, aki a miniszterelnök-helyetteshez hasonlóan több számos vadat ejtett el.

A lap információi szerint az urizálás nem merült ki a vadászatokban, az is rengetegbe fájhatott, hogy a hazai közvélemény elől eltitkolják a kiruccanások tényét:

volt, hogy ezért egy egész, körülbelül 40 férőhelyes hotelt béreltek Semjénék számára, hogy ne is találkozhassanak másokkal, főként magyarokkal.

A szervezők szerint rendkívül fontos volt, hogy a nagy vadász elégedetten távozzon, így minden el kellett követni, hogy zsákmányt tudjon szerezni. Ugyanakkor a KDNP-s a politikus a hosszas gyaloglást sem viseli, így előfordult, hogy lovat kellett szerezni neki.

A luxuskalandok alkalmanként 4-5 millió forintba kerültek, amit tovább drágítottak az extra kérések. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy tavaly szeptemberben tartották a legnagyobb szabású vadászatot:

erre béreltek külön helikoptert Semjén számára, hogy sikerrel tudjon rénszarvasra vadászni.

Nem árt tudni, hogy egy egyórás helikopterezgetés Svédországban 750 ezer forintnak megfelelő svéd koronába kerül.

A lap emlékeztet, hogy az országos botrányt kiváltó Rogán-helikopterezés egy "mindössze" 250 ezer forintos óradíjú út körül tört ki 2016-ban.

Saját leszállópályát készíthettek Rogánnak a celeblagzin

"Ahogy kitört a botrány, a főnök gyorsan eltüntettette a munkásokkal a nyomokat. Az embereinek meg azt mondta, fogják be a pofájukat vagy ki lesznek rúgva."- ezt egy olyan férfi mesélte a Népszabadságnak, aki saját szemével látta, hogy már a lagzi előtt egy héttel helikopterleszállót készítettek egy nyírtassi placcra: mészporral festették fel a landolási helyet mutató H-betűt, amit később megpróbáltak letakarítani.