Azonosították a rendőrök az egyik metrórongálót! Hol van?

Ha tudják, szóljanak.

A férfiról képet is közöltek a rendőrök. A rendelkezésre álló adatok szerint a 35 éves férfi társaival 2018. március 13-án 20 óra 45 perc körül Budapest IX. kerületében, a Pöttyös utcai metrómegállóban álló szerelvényt megrongálták és festékszóróval összefújták.

 

Na, de mit is tett Takács Viktor és csapata a valóságban?

  • 2018. március 13-án, este 9 óra körül, fél órával az üzemzárás előtt egy kb. 30 fős banda szabályszerűen megtámadta a 3-as metró egyik szerelvényét a Pöttyös utca megállóban és a Kőbánya-Kispest felé haladó vonat bal oldalát telibe fújták.
  • A banda további tagjai a Sibrik felüljárón várták, hogy az alagútból kijövő összefújt szerelvényt megörökíthessék.
  • A megtámadott szerelvény az utolsó régi, nem felújított szerelvény volt, amely a vonalon közlekedett.
  • A banda egyértelműen nagyon komoly belső segítséget kellett hogy kapjon BKV dolgozóktól, és nem is egytől. Ez a vonat ugyanis egész nap tartalékban állt a Lehel téri kihúzóban és egyáltalán nem volt biztos, hogy pontosan mikor megy vissza a Kőér utcai telephelyre.
  • A banda tagjai áramtalanították a rendszert.
  • A menekülést is megtervezték, a normál esetben lezárt alagúti szellőzőkön keresztül távoztak, számítva arra, hogy a rendőrség lezárja az állomás bejáratait.
  • A többi vonat sem jött ki az alagútból - kb 6-7 ragadt bent.
  • A rendőrség a helyszínelést hajnali fél háromkor fejezte be, így még a takarítóvonat sem tudott közlekedni.

Ha tudja, hol van

A Budapesti Rendőrfőkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fényképen látható Takács Viktort felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.