Török Gábor: Orbán Viktor azt mondta el, amit valójában érez

Fotó: Bezerédi Tamás / Alfahír

A politológus szerint Orbán Viktor komoly politikai hibát követett el azzal, hogy megfenyegette az ellenzéket.

Török Gábor a blogján elemezte Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i "ünnepi" beszédét, külön kiemelve a ma már klasszikussá vált fideszes ígéretet:

"A választások után természetesen elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is."

A politológus úgy véli, ez nem egy Simicska Lajosnak szóló üzenet volt, hiszen azt más csatornákon is megtehette volna Orbán Viktor, itt többről van szó:

"Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy itt nem a ráció, hanem a zsiger szólalt meg: a miniszterelnök nem azt mondta, ami hasznos számára, hanem amit ebben az ügyben valójában gondol, még inkább érez. Ha valóban így történt, az olyasmi, amit Orbán Viktor a beszédeiben viszonylag ritkán szokott elkövetni: komoly politikai hiba."

Török Gábor szerint most már egyértelmű, hogy a Fidesz csak egyetlen egy témával fog kampányolni, ez pedig a migráns-kérdés. Egy téma, egy ügy ilyen mértékben szerinte még soha nem uralt el egyetlen ünnepi beszédet sem, szinte gigantikus méretűvé növelve a kérdést és annak tétjét, ezáltal azt is üzenve, hogy minden más ügy eltörpül, sőt, felvetése gyengíti a lényegi kérdést, azaz ártalmas is.

"A Fidesz láthatóan lemondott arról, hogy a kormányzás egyéb területeiről bármit mondjon, nem csupán ígéreteket nem tesz, de a létező eredményeit sem hajlandó a kampányban tárgyalni"

- fogalmazott.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám
1
1