2018. 03. 17. 12:12

Már egy tagadásra sem futja a komcsi fideszes ügynöktől

Szita Károly egykori besúgó egymondatos Facebook-bejegyzésben reagált a titkosszolgálati múltját nyilvánosságra hozó cikkre. Horn Gyula megveregetné a vállát. A Jobbik újfent az ügynöklisták nyilvánosságát és a kommunista rendszer kiszolgálóinak közéletből történő eltávolítását szorgalmazza.

A Magyar Nemzet ma reggel levéltári iratokkal bizonyította azt a több mint egy évtizede nyilvánosságra került értesülést, hogy a fideszes Szita Károly, Kaposvár polgármestere a kommunista titkosszolgálatok „hazafias alapon” beszervezett ügynöke volt. 2004-ben az Index írt a fideszes politikus ügynökmúltjáról, akkor Szita még tagadott, és jogi lépéseket helyezett kilátásba, de végül mégsem ment bíróságra.

Magyar Nemzet: lelkesen jelentett a vezető fideszes politikus a Kádár-rendszernek

Szita Károly ügynökmúltjáról még 2004-ben kerültek elő először információk, majd 2005-ben számos cikk, elemzés jelent meg róla, jelentős részben Ungváry Krisztián ismert történész kutatásai és nyilatkozatai alapján. A fideszes politikus tagadta, hogy ügynökként tevékenykedett volna, és jogi lépéseket helyezett kilátásba, de ezekből végül semmi sem lett.

A fideszes politikus most meg sem próbálta tagadni, hogy Kádár János kommunista rendszerének ügynöke volt, Facebook-oldalára csak ennyit írt ki:

Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos!

Az 1990-es rendszerváltás (?) óta ennyire pofátlanul csak egyszer intéztek el ilyen lebukást. Emlékezetes, Horn Gyula szocialista miniszterelnök pufajkás múltjára két rövid szóval reagált:

Na és?

A kommunista besúgó Szita Károly most a kommunista karhatalmista Horn Gyula mellé zárkózott fel.

Az ellenzéki pártok közül eddig csak a Jobbik reagált a Szita ügynökmúltját feltáró írásra. A kormányváltásra készülő erő nevében Mirkóczki Ádám adott ki közleményt, melyben újra ígéretet tesz az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalára, és a lusztrációra, azaz a kommunista rendszer kiszolgálóinak kizárására a közéletből.

A Fidesz a legpofátlanabb módon köpi szembe a kommunizmus áldozatait immáron három évtizede, mert bár antikommunistáknak hazudják magukat, valójában kommunistábbak a kommunistáknál és tele vannak ügynökökkel

– áll az ellenzéki párt kommünikéjében.

Tényi közérdekű bejelentést tett

Közérdekű bejelentést tett Tényi István az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, valamint az Információs Hivatalnál. A bejelentő lapunkat arról tájékoztatta, hogy kéri e két szervet (az elhárítást és a hírszerzést), soron kívül végezzenek nemzetbiztonsági ellenőrzést Szita Károlynál. Tényi beadványában úgy fogalmaz, az ellenőrzések alapvető célja azon körülmények, esetleges kockázatok felderítése, amelyek által a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személy tevékenysége jogellenes céllal befolyásolhatóvá, illetve támadhatóvá válhat.