"Nem adom a nevem ehhez a gyalázatos ellenzékhez"

Juhász Péter visszalépett a jelöltségtől.

"Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelölteiket, azzal a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz."

- írta Facebook bejegyzésében.

Szerinte "rendkívül káros ez a magatartás akár a kampányfinanszírozás, akár a töredékszavazatok maximalizálása, akár bármely más magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket. Az ellenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt, az Orbán rendszer megdöntését. 

Juhász szerint ahhoz, hogy kormányváltás legyen minimum 50(!) helyen kell koordinálni.

"Az MSZP-DK a paktumuk keretében egyetlen helyen léptetett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzetben húzta vissza jelöltjeit. Ez nem koordináció, hanem a választók átverése" - írja Juhász, és hozzáteszi, "az Együtt immár 63 helyen nem állít jelöltet, hogy ezzel biztosítsa a Fidesz legyőzésének esélyét."

"Nem adom a nevem ehhez a gyalázatos ellenzékhez, mert a jelöltek a pártjaikat képviselik, nem a kormányváltásért dolgoznak."

- mondta érdeklődésünkre a politikus. Hozzátette: nem volt semmilyen deal, fel sem merült a Karácsony Gergellyel való tárgyaláson a belváros. Így senki javára nem lép vissza, és Bangóné visszalépéséről sincs szó. 

Kérdésünkre, hogy mit remél a visszalépésétől, azt mondta, hogy "képviselni fogja a belvárosiak érdekeit a parlamentben, ezért szavazzanak az Együtt listájára!"