Jobbik: Legyen újra önálló zöld tárca!

Kemény üzenet a kormánynak a Föld napja alkalmából.

Egyre több figyelmet fordítanak a kormányok szerte Európában a környezetvédelemre, a Föld megóvására. Az Orbán-kormány ebben a témában is szembemenetel a világgal és nyolc éve felszámolta a környezetvédelmi minisztériumot. 

Orbán Viktor korábban azt mondta a kormányzatából kirakott szakpolitikusának, Illés Zoltánnak, hogy:
 

„a környezetvédelem baloldali issue, a gazdag országok ügye, akadályozza a gazdasági fejlődést, ilyenre mi nem költhetünk”.

Földünk erőforrásai végesek, azok fenntartható használata mindannyiunk közös felelőssége, erre világszerte egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a politikusok is. Mindeközben itthon a Fidesz kormány már 2010-ben megszüntette az önálló környezetvédelmi minisztériumot, ezzel együtt fokozatosan teljesen felszámolta a hazai környezetvédelemet - írta közleményében Kepli Lajos.

A Jobbik szakpolitikusa szerint a klímaváltozás okozta szélsőségek hatásaival már Európa lakossága is testközelből megismerkedett. Hazánkban is egyre szélsőségesebb a csapadék eloszlása, árvizek és aszályok követik egymást. Pusztul a termőtalaj a nem megfelelő művelés következében. Kepli Lajos hozzátette,

mezőgazdaságunk fenntarthatóságát feláldoztuk néhány földesúr meggazdagodásának oltárán.

Az ellenzéki politikus közleményében követelte, hogy az újonnan megalakuló kormány állítsa vissza a természeti erőforrásunk legmagasabb szintű védelmét azáltal is, hogy ismét létrehozza az önálló zöld minisztériumot. Kepli Lajos leszögezte:

Ennek megvalósulásáig legerősebb ellenzéki pártként mindent el fogunk követni, hogy a lehető leghatározottabban kiálljunk a jövő generációk magyarjainak érdekeiért!