Rögtön az elején tisztázzunk valamit:
olyan, hogy "ellenzék" nem létezik.
Vannak ellenzéki pártok és politikusok, de egységes entitásként beszélni a Fidesz-KDNP-vel szemben álló erőkről már a választás előtt is ökörség volt, akár az összefogás pártiak szent tehene, Márki-Zay Péter, akár azok fogalmaztak így, akik szerint "az ellenzéknek" nem volt programja.
Már csak azért is, mert ez a narratíva a Fidesz kommunikációs kelléktárának egyik fő eleme, akik erőltetik, azok vagy tudatosan, vagy tudat alatt, de Orbán Viktornak tesznek szívességet.
Hamis valóságértelmezések
Az utóbbi hetekben, bármennyire is igyekeztem elkerülni az ezekkel való találkozást, szinte minden napra jutott legalább egy elemzés, kommentfolyam, blogbejegyzés, prófétai kinyilatkoztatás vagy tüntetési beszéd, ami megmondta a frankót, miért "alkalmatlan az ellenzék", és miért az ő hibájuk a fideszes kétharmad.
Ezeknek az okfejtéseknek jellemzően háromfajta típushibája volt/van:
- vagy egy kalap alá veszik a Jobbikot és az LMP-t a többi ellenzéki párttal, és a kettő között sem tesznek különbséget;
- vagy úgy tesznek, mintha Jobbik nem is létezne, és csak a baloldali pártokat ismerik el ellenzékiként;
- esetleg csak a Jobbikot okolják azért, amiért narancsba borult az ország, hiszen "nem voltak hajlandóak visszalépni/összefogni".
Mindhárom megközelítés fals, mindjárt le is írom, miért ám van a reakcióknak egy negyedik típusa is, amit előbb feltétlenül tisztázni kell, mert mind közül talán ez a legidegesítőbb.
A rendszer ismeretének teljes hiánya
"Mi a szart csinál már az ellenzék, miért nem követelik végre az új választást?" "Nem kell elfogadni az eredményt és kész, onnantól illegitim a parlament, és új választást kell kiírni!" "Választási csalás történt, most azonnal meg kell ismételni mindent, ha nem történik így még ma, akkor az egész ellenzék Fidesz-bérenc." - ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatoktól hemzseg a közösségi média és az összes kommentszekció a közéleti témákkal foglalkozó cikkek alatt.
Jól érződik belőlük a düh és az elkeseredés, de még ennél is világosabb, hogy aki így gondolkodik, az nincs tisztában a demokrácia és a magyar választójogi rendszer alapvető működésével.
Az összes tévhitre nem tudok kitérni, mert akkor napokig írhatnám ezt a gondolatfolyamot, de pár dolgot mégis tisztázni kell:
Az ellenzéki pártok az elmúlt két hétben minden, a törvényes keretek adta jogi lehetőséget igyekeztek kihasználni, ami a szavazás végeredményével szemben elvileg jogorvoslatot nyújt. Ezek a kísérletek általában a szavazatok újraszámolását vagy a választás megismétlését tűzték ki célul, előbbivel kapcsolatban épp ma derült ki, milyen állásponton van a papíron független, gyakorlatilag fideszes vezetésű Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ami nagyban valószínűsíti, hogy sajnos az utóbbira sincs túl sok remény.
Bejelentette az NVB elnöke: sehol sem számolják újra a szavazatokat
Patyi András azt mondta, az újraszámlálás elrendeléséhez tényeken alapuló bizonyítékra vagy "magas szintű valószínűsítésre alapot adó körülmények" bemutatására van szükség.Közölte, a testülethez mintegy 180 fellebbezés érkezett be. Szerinte azért ilyen sok, mert lényegében minden választókerületi eredményt, ahol nem az ellenzék nyert, megtámadtak.
A másik rossz hír, hogy egyesek vágyvezérelt gondolkodásával ellentétben egy olyan jogszabály sincs érvényben, ami kimondaná, hogy amennyiben Ellenzéki Ödön nem veszi át a mandátumát, illegitim a törvényhozás, irány újra szavazni. Ennek maximum erkölcsi, elvi súlya lehet, ha nem sikerül mégis valahogy új választást kiharcolni a vitatott helyeken, potenciálisan megakadályozva ezzel a kétharmadot.
A sokak által emlegetett választási csalást pedig nem ártana tudni bizonyítani is, mert az, hogy számunkra katasztrofális eredmény született, illetve voltak helyi szabálytalanságok, nem jelenti automatikusan azt, hogy rendszerszintű visszaélések zajlottak a választás napján. Ha volt is ilyen, akkor ezt minden kétséget kizáróan, törvényi úton alá kell tudni támasztani.
Ám az ellenzéki pártok egyike sem nyomozóhatóság vagy titkosszolgálat, a jegyzőkönyvek összevetésén túl nemigen vannak eszközeik arra, hogy leleplezzék mondjuk a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) gyanított informatikai trükközést (az pedig sajnos a nemzetközi fórumokon sem érv, hogy "a vak is látja"). A papíron független, jelenleg Fidesz csinovnyikjaival teletömött NVI és NVB részéről pedig legalább némi hajlandóság kéne mutatkozzon az iránt, hogy kivizsgálják a kétes ügyeket, ám jelenleg ez messze nincs meg.
A matematika nélküli egyenlet
Mielőtt eljutunk az ellenzéki pártokig, még egy dolgot meg kell nézni. Az elmúlt hetekben gyakori visszatérő motívum volt a kétharmad okainak elemezgetése közben a következő megfogalmazási recept:
"Felejtsük el az egyértelműen a Fideszre szabott választási rendszert, felejtsük el a hihetetlen fideszes sajtófölényt, ne vegyünk tudomást arról, hogy Orbánék több ezermilliárdnyi, lopott állami pénzből gazdálkodhattak a kampány alatt, ne nézzük, hogy az ellenzéki véleményeknek négy év alatt mindössze öt-öt percük volt megjelenni a közmédiában, azt is hagyjuk figyelmen kívül, hogy a Fidesz gyakorlatilag megzsarolta a társadalom mélyszegénységben és állami alkalmazásban lévő, vagy közmunkán tengődő, széles rétegeit (és még vagy ezer kisebb-nagyobb faktort)", és <ide illesszünk be valami nagyon frappánsnak szánt, végtelenül leegyszerűsítő megfejtés arról, miért csak "az ellenzék bénaságán" múlt a vereség, ami látszólag igazolja az adott elemző létjogosultságát és havi fizetését>.
Magyarul, vonjuk ki a NER-ből a NER-t, és máris látjuk, miért balfasz "az ellenzék". Egy baj van ezzel a szellemi onanizálással: a valóságot nem csak történelmi távlatokban nem érdeklik a "mi lenne, ha..." kezdetű felvetések.
A Fideszen túli, tényleges kormányváltást óhajtó politikai erőknek bizony hurrikán erejű szembeszélben és majdnem derékszögben lejtő pályán kellett abszolválni április 8-adikát.
Ezt akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha amúgy nagyon mély és filozofikus meglátásaink vannak arról, miért kellene mindenkinek elhúznia az anyjába.
Látásmód-korrekció
Ezek után lássuk, miért tévedés "az ellenzékkel" szembeni három, felsorolt hozzáállás.
Az első azért, mert mind attitűdben, mind programban, mind politikai célok tekintetében merőben eltérő pártokról van szó, akiket akkor sem lehet közös halmazba pakolni, ha ezt a Fidesszel való szembenállásuk látszólag kézenfekvővé teszi. A szavazóbázisuk közötti átjárhatóság sem olyan evidencia, mint amekkorának a közvélemény-kutatók, a naiv megmondóemberek vagy éppen a pártok egy része tartotta. Épp az adja a mostani tüntetések igazán felemelő jellegét és erejét, hogy felülíródnak a korábbi határvonalak - a Fidesz-győzelem előtt ennek semmiféle indikátora nem volt. Ezért alakulhattak ki olyan szituációk, ahol egyéniben látszólag értelmetlenül versengtek az esélyes jelölt mellett teljesen reménytelen aspiránsok, komoly százalékokkal "elszabotálva" annak győzelmét. Az idézőjel azért indokolt, mert továbbra sem felejthetjük azt az alapszabályt, hogy a politikában az 1+1 nem egyenlő kettővel. A taktikai szavazás szükségszerűsége a többségnél nem írta fölül a pártszimpátiát, akárhogy szerette is volna ezt bárki.
A második hibába általában a baloldali szakértők szoktak beleesni, pedig az ország most már bizonyítottan második legerősebb pártjának számító Jobbikot nem lehet csak úgy ignorálni. A Jobbiknak is része van a felelősségben, a hibái viszont nem egyenlők a többi ellenzéki párt hibáival, így a várt eredmények elmaradását sem lehet ugyanazokkal a magyarázatokkal letudni, mint a többiek esetében. Akik például a kistelepülések lakóitól való elszakadással és a migráció témájával kapcsolatban koncepciótlansággal vádolják "az ellenzéket", azok nem ártana, ha különbséget tudnának tenni a jobb és a bal kezük között, mielőtt belevetik magukat a közélet értékelésébe.
Az a narratíva, ami egy az egyben a Jobbikot hibáztatja a kudarcért, még a jobbikosok egy részének is kellően szimpatikus indulat-levezetés lehet, de mind közül talán ez a leghamisabb meglátás. A jelenlegi állás ugyanis nem cáfolt rá arra, hogy a párt joggal reménykedett sokkal jobb eredményben: a legtöbb választókörzetben tényleg az ő jelöltjei voltak a legesélyesebb kihívók, Dunaújvárosban le is nyomták a Fideszt, és több helyen is csak hajszállal csúsztak le erről. Érdekes módon az ő javukra még olyan körzetekben sem lépett vissza szocialista vagy DK-s jelölt, ahol egyértelműen látszott, hogy taktikai szavazás esetén nekik áll a zászló. De a XX. századi pártok valahogy sosem hibásak ebben a megközelítésben, ahogy az sem merül fel soha, amit Vona Gábor jó előre látott, tudniillik, hogy a jobbikosok többsége előbb szavazott volna a Fideszre, mint az MSZP-re vagy Gyurcsányékra, hiába kérte volna tőlük ezt a párt.
A nagy bűnbakkeresés során és két kamuhír ellenőrzés nélküli megosztása között talán nem árt, ha figyelembe vesszük a fenti szempontokat és tudatosítjuk magunkban, hogy a világ továbbra sem olyan fekete és fehér, mint a kormánypárti média vagy a pillanatnyi csalódottság láttatja velünk, és megpróbáljuk tartani magunkban a lelket, hogy a megfelelő pillanatban már mind okosabbak lehessünk.
(A kép az "ellenzékváltó" diskurzus színvonalát hivatott szemléltetni)
Ne a színpadra figyeljetek - hanem egymásra!
Szombaton másodszor is megtelt tüntetőkkel a Belváros - és, ahogyan az Ellenzékiában lenni szokott, meg is indult a nagyonfüggetlen, nagyonértelmiségi, eltartott kisujjú cseszekedés azon, hogy ki, vagy mi volt vállalhatatlan a tüntetésen, és miért értelmetlen ez az egész. Most kéne nagyon gyorsan leállni ezzel, mert az utolsó utáni esélyünket barmoljuk szét így.