A fideszes offshore lovag nyomtatja Botkáék újságját

A szocialista Botka Lászlóék szegedi újságját a fideszes Andy Vajna cége fogja kinyomtatni. A meghívásos közbeszerzési eljáráson csak az ő Lapcom Zrt.-je adott be érvényes ajánlatot, így 38 és fél millió forint üti a markát.

Az Andy Vajna tulajdonkörébe tartozó Lapcom Kiadó Zrt. nyerte el Szeged város hivatalos lapjának, a Szegedi Tükörnek nyomtatására kiírt közbeszerzési pályázatot – írja a közbeszerzési adatbázisban fellelhető összegezésre hivatkozva a 24.hu. Orbán Viktor kormánybiztosának üzleti érdekeltsége hetente 76 500 darab 12 oldalas újságot fog nyomni egy éven át, az ellenérték 38 millió 532 ezer forint.

Mivel a közbeszerzés az uniós értékhatár alatt volt, így Botkáéknak nem kellett nyílt versenyt hirdetniük, hanem három meghívott ajánlatát kérhették be. Az Oláh Nyomdaipari Kft. ajánlatát azért minősítették érvénytelennek, mert teljes ár helyett példányonkénti árat jelölt meg, a Szalprint Kft. pedig nem tudta számításokkal igazolni, hogy az általa kalkulált alacsony árért valóban ki tudja nyomtatni a lapot. Mivel Vajna cége adta az egyetlen érvényes ajánlatot, így vitte is a bizniszt.

A Lapcom nemcsak nyomdát üzemeltet, hanem ő adja ki az ország második legnagyobb példányszámú bulvárlapját, a Borsot, továbbá a Csongrád megyei Délmagyarország, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Kisalföld című újságokat is.

Andy Vajnáról a múlt héten írtuk meg, hogy kaszinócége zrt.-vé alakult, és 2017-ben újabb 7,4 milliárd forint profitot pumpált ki a magyar gazdaságból luxemburgi adóparadicsomban bejegyzett anyacégének.

Az Orbán-kabinet kormánybiztosa csaknem 7,4 milliárdot talicskázott ki offshore cégébe

Andy Vajna kaszinócégének átalakulása miatt már közzé kellett tennie a tavalyi évre szóló beszámolót. A Las Vegas Casino Kft. profitja most is a luxemburgi adóparadicsomban bejegyzett anyacégnél köt ki. Orbán kormánybiztosa így 8 év alatt 30 milliárd forintot pumpált külföldre.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss