Az EU-ban is kiverte a biztosítékot az útlevélbotrány

A biztonságunkat veszélyezteti Orbánék nemtörődömsége.

Elvárjuk, hogy az illetékes nemzeti hatóságok alaposan kivizsgálják az állampolgárság megszerzéséhez fűződő állítólagos csalásokat vagy bűncselekményeket. A tagállamoknak el kell végezniük a megfelelő biztonsági vizsgálatokat is – nyilatkozta a Népszavának az Európai Bizottság jogérvényesítésért is felelős biztosának, Vera Jourovának a szóvivője. A lap arra volt kíváncsi, aggasztják-e az uniós ellenőrző és végrehajtó testületet az amerikai hatóságok által feltárt és szóvá tett magyarországi útlevélcsalások. Az érintett személyek ugyanis nemcsak az Egyesült Államokba utazhatnak be vízum nélkül, hanem a schengeni övezetben is szabadon mozoghatnak. Christian Wigand szóvivő hozzátette, tisztában vannak a sajtóban megjelent állításokkal, amelyek szerint a magyar határőrizeti rendszernek komoly biztonsági hiányosságai lehetnek. A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének feltételeit a nemzeti jog szabályozza. Mivel az EU-országok polgárai egyben uniós polgárok is, és élvezik az ezzel járó jogokat, az állampolgárság odaítélésekor a nemzeti hatóságoknak tekintettel kell lenniük a nemzetközi és a közösségi előírásokra. Emellett a többi tagállammal fenntartott őszinte együttműködés szellemében kell eljárniuk.

Mint arról mi is beszámoltunk, közel 700 külföldi jutott csalás útján magyar útlevélhez, az amerikai belbiztonsági minisztérium (Department of Homeland Security – DHS) információi szerint közülük legalább 65-en bejutottak az Egyesült Államokba, és a tavalyi októberi állás szerint 30-an továbbra is ott tartózkodtak, miközben az amerikai hatóságok próbálták megtalálni és kitoloncolni őket.

Megszűnhet a vízummentesség, az USA-nak elege lett a magyar útlevélcsalásokból

A portál információi szerint közel 700 külföldi jutott csalás útján magyar útlevélhez (az egyszerűsített honosítási eljárás során nagyon sok ukrán és orosz is magyar útlevélhez jutott, olyanok is, akik egy szót sem beszéltek magyarul: lásd a keleti járásokba beköltöztetett "szavazópolgárok") akik előtt így megnyílt az út az Egyesült Államokba is.

Pintér Sándor belügyminiszter bizottsági meghallgatásán hétfőn elismerte, hogy érkezett kritika az amerikaiak részéről a Magyarországon kiadott útlevelek kapcsán. Ugyanakkor úgy véli, „nincs botrány”, ő ugyanis úgy tudja, hogy a magyar vízummentességet kétévente felülvizsgálja az amerikai fél, és ez a rutinvizsgálat zajlik most is. Pintér azt viszont bevallotta: tényleg vannak visszaélések a magyar útlevelekkel.

Az Index már 2014-ben arról írt, hogy az ukrán szervezett bűnözés gyakorlatilag ezresével osztogatja a magyar állampolgárságot az fizetőképes érdeklődőknek a 2010-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően. 2017 elején ugyancsak az Index robbantotta ki a moszkvai vízumgyárként elhíresült botrányt: a nemzetbiztonsági átvilágításon elbukott Kiss Szilárd volt agrárattasé révén több ezer schengeni vízumot adtak ki olyan orosz állampolgároknak, akikről valójában azt se tudták, kicsodák, az oroszok feltüntetett úti célja kamu volt.

Leginkább egy vásári piacra hasonlított a moszkvai magyar konzulátus

A portál szerint a "visa shoppingban" Kiss Szilárd volt agrárdiplomata játszott kulcsszerepet, de feltűnt a később bebukott Quaestor is, miközben a konzulokat fenyegetéssel, nyomásgyakorlattal bírták rá, hogy ne akadályozzák a törvénysértő rendszer működését. A lap szerint ilyen módon olyan sok orosz jutott jogosulatlanul vízumhoz, hogy az már több EU-tagállamnak is feltűnt.

A Pharaon-botrány ugyancsak ebbe a körbe sorolható: a többek közt terrorizmus finanszírozása, illegális migráció elősegítése miatt az FBI által is körözött néhai szaúdi milliárdos szabadon utazhatott be Magyarországra, és köthetett üzletet a Szijjártó Péter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, valamint Orbán Viktor vejével is. Pharaon itt tartózkodását Zaid Naffa tiszteletbeli jordán konzul segítette, aki 2016-ban megbukott a Terrorelhárítási Központ átvilágításán.

A Kossuth teret lezárták, de Orbán kedvenc arab nemzetbiztonsági kockázata simán bejutott a Parlamentbe

Napok óta megy a csiki-csuki a Kossuth tér körül, hogy a kiemelkedően fontos, és a mecseki bazsarózsánál is védettebb személyek jelenléte miatt le lehet-e zárni az Országház környékét, és bemehetnek-e a oda rettenetes veszélyt jelentő tüntetők.Aztán a parlamenti karzaton feltűnik egy két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat.