Meglepő bejelentés: Kemény Dénes távozik a pólószövetség éléről

Mi történt?

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) élére először 2012 decemberében került Kemény Dénes. A warerpolo.hu-nak adott interjújának végén meglepő bejelentést tett:

Az őszig tartó világversenyeket követően milyen eseményeket, feladatokat tartogat még az év második fele?

Erről már nem szeretnék én nyilatkozni. Ezúton szeretném ugyanis bejelenteni, hogy miután a szeptemberi Férfi FINA Világkupával véget ér a válogatott szezon, szeptember végétől nem folytatom az elnöki munkát. Addig természetesen ellátom a teendőket. Ezért az MVLSZ elnökségének a legközelebbi ülésen javasolni fogom, hogy hívjon össze rendkívüli elnökválasztó közgyűlést.”

Azt viszont nem indokolta meg, hogy miért döntött így.

„1997 óta a személyeket érintő döntéseimet sohasem indokoltam meg, ezúttal sem teszem.”

Kemény Dénes 1997. januárjától volt a férfi vízilabda-válogatott kapitánya, ahol vezetése alatt aranykorszak kezdődött, többek között zsinórban három olimpiai bajnoki címmel.

A 2012-es olimpiát követően választották elnökké, Gergely Istvánnal szemben. 2016-ban ellenszavazat nélkül újabb négy évre bizalmat kapott, de ezt a ciklust már nem tölti ki.