Fotó: Mónus Márton/MTI
2018. 05. 31. 20:40

Sneider Tamás: magam is dolgoztam munkásként Nagy-Britanniában, most a kivándorolt gyermekeimre gondolok

Sneider Tamás Jobbik-elnök szociálisan érzékeny néppártot hirdetett, és a magyar társadalom traumáinak enyhítését tűzte zászlajára. Interjúnkban elmondta, hogy ő maga is ismeri a kivándoroltak életét és érzéseit, majd azóta azt is megtudta, hogy mit él át ilyenkor egy szülő. Sneider Tamást az egyik legfontosabb hazai problémáról, a kivándorlásról kérdeztük. A korábbi, megválasztása utáni interjúnkat ide kattintva olvashatják.

A Jobbik eddig is kiemelt problémaként kezelte a kivándorlási válságot, és mind az Országgyűlésben, mind a sajtóban igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy a nagypolitika gyors és határozott reakciója nélkül végzetes helyzet elé nézhetünk. Várható változás a párt kivándorlásügyi politikájában?

Ebben a kérdésben is következetesek leszünk, és nagyon határozottan fogjuk ostorozni a Fidesz gazdaságpolitikáját, amely első számú oka a tömeges kivándorlásnak. Továbbra is küzdeni fogunk azért, hogy a levélben szavazás ne csak az elszakított magyarokat illesse meg, hanem a kivándorolt, külföldön dolgozókat is.

Elnökké választása után adott nekünk egy interjút, amiben azt mondta, az Orbán-rendszer alatt jól láthatóan növekednek a társadalmi különbségek, és Önöknek ez ellen fel kell lépniük, mert ez „demográfiai szakadékba viszi nemzetünket, és árkokat ás a társadalmon belül”. Ön szerint mi a kivándorlási hajlandóság három legfőbb növelője?

Az első számú probléma, hogy az Unión belül mindössze két olyan ország van, ahol hajszálnyival, de alacsonyabbak a keresetek. Ez már önmagában kivándorlásra ösztönzi a képzett, nyelveket valamennyire beszélő munkavállalókat.

A második probléma, hogy az alacsony keresetek mellé nagyon magas árak párosulnak, hiszen egy-két igencsak gazdag nyugati országot leszámítva nálunk a legmagasabb az adóprés, nálunk van a világ legmagasabb áfája. Az Unión belül a magyar fizetéseknek a legalacsonyabb a vásárlóértéke, így ez tovább fokozza a kivándorlási hajlandóságot.

És bár az első két probléma is katasztrofálisan nehezedik a magyar társadalomra, de harmadikként erre tevődik, hogy az Unióban a magyar lakosságnak a legkisebb a megtakarítása és a legnagyobb az eladósodottsága a vagyoni helyzetéhez képest. Ez jelentős mértékben a devizahiteleknek köszönhető. Mikor öt évvel ezelőtt Salzburgban tartottam lakossági fórumot, a jelenlévők fele devizahiteles volt. Ezt a három okot látva tulajdonképpen inkább azon lehet csodálkozni, hogy „csak” 600-700 ezer magyar dolgozik és él külföldön. Az egyetlen ok, amiért nem magasabb ez a szám az Unióban, az az egyedülállóan alacsony idegennyelv-ismeretünk.

Böröcz László, a Fidesz új országgyűlési képviselője, egyben a Fidelitas elnöke nemrég az egyik kormánypárti lapnak adott interjújában azt mondta, hogy „amennyiben ilyen ütemben fejlődik a gazdaság, sokan át fogják gondolni azt, hogy hazajöjjenek, mert azt látják majd, hogy itthon is lehet boldogulni”, sőt, valójában „már most nagyjából egyensúlyban van a Magyarországot elhagyó, valamint a hazajövő fiatalok száma”. Ön is látja a rózsaszín ködöt Ferihegy felett, vagy csak Böröcz úr?

Elképesztő, amit az ifjú plakátrongáló politikus mond. Látszik, hogy az élet napos oldalát ismeri és nem kényszerült külföldi munkára. Az igazság az, hogy a négy-ötször, de nem egyszer akár tízszeres fizetés mellett az átlagos nyugati munkakörülmények, még a legnehezebb munkát végző magyarok számára is sokkal jobbak, mint itthon. Természetesen ez szakmánként és munkakörönként változó, de az a helyzet, hogy az átlagosnak mondható gyári dolgozó, bolti eladó a sokkal nagyobb fizetés mellé sokkal több szabadidőt is kap, ami lehetőséget ad számára, hogy feltöltődjön, pihenjen. Arról már nem is beszélek, hogy a hivatalos statisztikák és felmérések pont az ellenkezőjét mutatják annak, amit ő mond.

Szerintem a Fidesz feudális rendszerébe betagozódott felső- és középvezetők az egyetlen olyan társadalmi réteg Magyarországon, akinek családját nem érinti a kényszerű külföldi munkavállalás.

Tíz évvel ezelőtt magam is dolgoztam mezőgazdasági munkásként két hónapot Nagy-Britanniában. Annyit kerestem, mint most az Országgyűlés alelnökeként, időben sokkal kevesebb munkáért. Akkor abban bíztam, hogy gyerekeimnek már nem kell a családjuktól távol lenniük, de sajnos nem így történt.

Nagyon kevés olyan országgyűlési képviselő lehet, aki maga is külföldön dolgozott valamikor és most a gyermekei is kint vannak. Pártvezető pedig valószínűleg soha nem is volt ilyen a rendszerváltás óta. Ez jobban motiválja Önt ebben a kérdésben?

Természetesen. Nem vagyok egy túlságosan elérzékenyülő típus, de amikor a parlamentben hallottam Orbán Viktor szájából, hogy kalandvágyból vándorolnak ki Magyarországról százezrek, kalandvágyból szakad szét sok százezernyi család, az nagyon szíven ütött.

Felrémlett a fájdalom, mikor régen, pár hónapos gyermekeimtől, feleségemtől elbúcsúztam, és a fájdalom, amit a hiányérzetük okozott külföldön.

Legnagyobb gyermekeim idén tavasszal mentek külföldre dolgozni. Két fiam már a választások előtt így döntött, leányom pedig a választás után tette ezt meg. Így újult erővel él bennem a szándék, hogy változtassunk az ország helyzetén. Gyermekeim helyzete arra is rávilágít, mennyire hazug a kormánypropaganda, hiszen a két fiam a hazai statisztikában van feltüntetve munkavállalóként, míg a lányom még valószínűleg meg sem jelent a statisztikában. 

Az ifjú fideszesek vezetője azt is mondta, hogy „mindenkinek a szíve joga”, ha azért megy el az országból, mert nem bírja tovább a politikai környezetet. Ez akárhogy is nézem, valójában a sokat hánytorgatott gyurcsányi „el lehet innen menni” fideszes verziója. Mit szól ahhoz, hogy egy kormánypárti politikus ennyivel intézi el saját felelősségüket?

Véleményem szerint eleve nincs felelősségérzete a kormánypárti politikusok túlnyomó többségének. Azért mernek olyan kijelentéseket tenni, mint a külföldre kényszerülést kalandvágynak tituláló Orbán Viktor, mert a munkából élők társadalmi rétegében nagyon alacsony a támogatottságuk, és a szavazatok szempontjából,

a hatalmuk hosszú távú biztosítéka, ha ennek a rétegnek jelentős része elhagyja az országot.

Ugyanis akkor nem szavaznak majd ellenük, vagy csak töredékük veszi a fáradságot, hogy több száz kilométert utazva egy nagykövetség, vagy konzulátus előtt kígyózó sorokban topogjon a választás napján.

A választások után rendkívüli módon megugrott a külföldi munkavállalásra irányuló aktivitás. Ön szerint milyen környezet kellene ahhoz, hogy senki ne akarjon politikai okokból más országba költözni? Mik lehetnek a legirritálóbb jelenségek?

Bár a személyes anyagi helyzet a leginkább motiváló a külföldi munkavállalásban és az elvándorlásban, de az a helyzet, hogy aki megismeri a nyugati mentalitást, az életkörülményeket, az még inkább ráébred országunk elmaradottságára, és sokak számára akkor tűnik még élhetetlenebbnek hazánk. Az elképesztően rossz útjaink, vasúti pályáink, az elégtelen egészségügyi ellátásunk, az elképesztő mértékű felesleges bürokráciánk, az oktatásunk színvonalának süllyedése mind elkedvetleníti a hazalátogató honfitársainkat. Erre jön az elképesztő szegénység a vidéki Magyarországon, a nyomorgó nyugdíjasok és gyermekes családok látványa. Mindezt tetézi a mindezeket előállító politikai vezetés korruptsága és teljesen nyílt gátlástalansága. Ez mind elriasztja a hazavágyó fiataljainkat. Rengeteg olyan ember van, aki értelmetlennek tartja a hazajövetelt, amíg az elmúlt harminc év korrupt és hazug politikai elitje uralja Magyarországot. Értelemszerűen a gazdaságpolitikán kívül ezeken mind változtatni kell. Egy erős nemzeti identitású, de modern Magyarországot kell építeni.

A kérdés nyilván nem ilyen egyszerű, de Ön hogy látja, jelenleg melyik krízis jelent komolyabb veszélyt Magyarország számára: a kivándorlás, vagy a bevándorlás?

Az Európán kívülről érkező bevándorlás egyértelműen Nyugat-Európa problémája, hiszen Magyarországra, mint az Unió egyik legszegényebb államára nem úgy tekintenek a szaharai, vagy indus-völgyi övezetekben, mint célországra. Nálunk már Törökország is sokkal inkább célországnak számít, hiszen évente háromezer dollárral keres többet egy török munkás, mint magyar kollégája.

Minek vándorolnának tovább Törökországból hozzánk, ha itt sokkal rosszabb az élet?

Magyarországon csak a Fidesz által betelepített bevándorlók jelennek meg, és ez eddig szerencsére nem több harmincezer embernél. Ezért a kérdés is talán úgy a pontos, hogy mi a nagyobb veszély: a kormány betelepítési politikája, vagy a kivándorlás? Erre pedig a válasz az, hogy bár kétharmada van a jelenlegi kormánynak, de szerintem nem merne százezreket betelepíteni Magyarországra, és megmarad a néhány tízezres mértéknél. Ezért ez jelenleg kisebb veszélyforrás a sok százezres kivándorlásnál.

Ugyanakkor az is teljesen egyértelmű, hogy hiába utalnak haza jelentős összegeket a kivándorolt magyarok, az mindössze a harmada annak az összegnek, amivel munkabérük és adójuk révén növelhetnék a magyar gazdaságot. Ha mindenki hazatérne és átlagos itthoni munkája lenne, abban a pillanatban húsz százalékkal növekednének az adóbevételek és tizenkét százalékkal emelkedne a GDP. Rettenetesen hiányzik ez a magyar gazdaságból,

de még inkább rettenetesen hiányoznak nekünk, magyaroknak a szeretteink.