Mire számíthatunk az elitellenes olasz kormánytól?

Interjú.

Tegnapig teljesen máshogy nézett volna ki ez a beszélgetés, de csütörtök este felszállt a fehér füst. Jöhet még fordulat?

Minimális az esélye annak, hogy ne kapja meg a kormány a bizalmat, nem tartom reálisnak, hogy ez megtörténjen.

A péntek délutáni eskütételtől korlátozott hatáskörrel működő kormányként funkcionál az új kabinet, ezután 10 napjuk van arra, hogy bizalmat szerezzenek a parlament mindkét házában. Amint ez megvan, teljes jogú kormánya lesz Olaszországnak.

Rögös út vezetett idáig. A választók bizalmat szavaztak az Öt Csillagnak és a Ligának. Sergio Mattarella elnök viszont vétózott az erősen EU-kritikus pénzügyminiszter-jelölt miatt. Megtehette?

Az olasz alkotmány szerint a köztársasági elnök kinevezi a miniszterelnököt, majd az ő javaslatára a minisztereket. Arról van egy értelmezési vita, hogy ebbe a jogkörbe belefér-e a vétó. 1948 óta többször is történt ilyen, de eddig mindig kézzelfogható aggályok miatt, például nem nevezték ki Silvio Berlusconi személyes ügyvédjét igazságügyi miniszternek, vagy nem lehetett olyan politikusból belügyminiszter, aki ellen épp bírósági eljárás folyt. Ezek megragadható érvek és indokok.

Mattarella vétója volt az első, amely egy miniszter-jelölt véleményére alapult: Paolo Savona a tudományos- és közéletben egyaránt eurokritikus nézeteket vallott. A köztársasági elnök úgy vélte, ez rosszat tesz az olasz gazdaságnak és az ország Európai Unión belüli pozíciójának. A döntés ugyanakkor nem volt váratlan, több tárgyalás is zajlott arról, hogy Savona vigye-e ezt a kulcsfontosságú tárcát. Mattarella inkább politikai súlyt adott volna a minisztérium vezetésének, nem szakértőit. Ebbe nem egyeztek bele a koalíciós erők, Giuseppe Conte ezután pedig visszaadta a miniszterelnöki felkérést.

A tőzsde másnap pozitívan nyitott, Carlo Cottarelli volt IMF-tisztviselő szakértői kormányzásra való felkérése megnyugtatta a piacot. Ez azonban csak néhány óráig tartott, mert a pártok reakciói alapján egyértelmű volt, a parlament nem szavazná meg a Cottarelli-kormányt.

Ezután ültek újra asztalhoz a koalíciós pártok, plusz támogatókat is szereztek, ami a szenátusban, a kritikus ügyeknél fontos lehet, mert itt csak pár fős többségük van, szemben az alsóházzal. Végül ezeknek a következményét láthatjuk most, Cottarelli visszaadta a felkérést, amit Conte újra megkapott.

Sergio Mattarella nem érzékelte, hogy ez lehet az ügy kifutása?

Valószínűleg nem látta előre, vagy nem mérlegelte, hogy ennyire negatívak lesznek a vétóra adott reakciók. Az is elképzelhető, hogy nem csupán Savona személye volt a probléma, legalábbis erre utal, hogy az EU-ügyi tárca élén is megfelelő platformja lesz véleményének hangoztatásához, de az államfő mégis elfogadta ezt.

Az új olasz kormány

Az M5S vezető arca, Luigi Di Maio minisztériumánál három különböző portfóliót vonnak majd össze, a munkaügyet, a gazdaságfejlesztést és a szociálpolitikát. A Liga-elnök Matteo Salvini lesz a belügyminiszter.

 

A pénzügyet a Liga-jelölt professzor Giuseppe Tria vezetheti, a külügyet az EU-szakértő Enzo Moavaro Milanesi. Az EU-ügyi miniszter Paolo Savona lesz, akinek az államfő megvétózta pénzügyminiszteri tisztségét.

 

A miniszterelnöki hivatalt a ligás Giancarlo Giorgetti irányíthatja, a titkosszolgálatok élére Vito Crimi, M5S-tag kerül. Tárca nélküli miniszter foglalkozik majd Dél-Olaszországgal és a fogyatékkal élőkkel.

 

Az Öt Csillag még megkapta az igazságügyi, a védelmi, a kulturális, a környezetvédelmi, az infrastrukturális és a dél-olaszországi miniszteri pozíciót. A Liga vitte a gazdaságit, a közigazgatásit, a regionális ügyekkel foglalkozót, a földművelésügyit, az oktatásit és családpolitikait.

Az ellenzők arról beszéltek, hogy Savona esetleg kivezetné az eurózónából Olaszországot, ezért nem szabad kinevezni. Majd Savona az EU-ügyi tárca élére ejtőernyőzött. Ez csak kívülről tűnik ennyire kínosnak?

Ez a fricska a történetben. Azt azért érdemes tudni, hogy a jelenleg hatályos uniós szerződésekben nincs olyan opció, hogy valaki kilép az eurózónából, de az unióból nem. Ráadásul nem a gazdasági miniszter dönt arról, hogy kilépjen-e az eurózónából az ország, sőt, még népszavazást sem lehet róla tartani az alkotmány szerint.

Már csak azért is érdekes a kialakult vita, mert Savona nélkül is kritikus lett volna az Öt Csillag-Liga koalíció az Európai Unióval.

Az Öt Csillag Mozgalom EU-kritikus pártként definiálható, az Északi Liga viszont euroszkeptikusként. Ha megnézzük a két párt programját és ezt összehasonlítjuk a koalíciós szerződéssel, láthatjuk, hogy inkább az eurokritikus irányba mozdultak el. Tehát ez a kormány inkább kritikus lesz az unió kapcsán, nem szkeptikus. Elsősorban reformmal kapcsolatos gondolatok vannak a szerződésben, ami a kormányprogram alapját adhatja. A változásokat a jelenlegi rendszeren belül képzelik el, nem az EU-n kívül. Itt az Öt Csillag irányába billent el a mérleg nyelve a két párt között.

És a bevándorlás kérdésében?

A Liga programjának központi eleme a biztonság, a közrend és a bevándorlás. A választási programjuk 40 százaléka erről szólt, a kormányprogramban 20-22 százalék körül van a téma. Ez az egyik terület, amit a legkonkrétabban fogalmaztak meg. Sok jóléti intézkedésről is szó van, de ott inkább általánosságokat olvashatunk, az alapjövedelem kivételével.

Matteo Salvini fogja vezetni a belügyminisztériumot, ebből kikövetkeztethető, hogy a bevándorláspolitikában erőteljesen módosulni fog az olasz irányvonal. Ezzel szemben Luigi Di Maio szuperminisztériumot kapott, eddig több különálló portfóliót vonnak össze, a munkaügyet, a gazdaságfejlesztést és a szociálpolitikát. A jóléti terület az Öt Csillag programjának volt a központi része, így elmondható, hogy a pártok a saját kiemelt témáikat fogják vinni a kormányon belül. Bár az igazsághoz tartozik, hogy a reformokról ez a minisztérium határozhat, de az utolsó szót a gazdasági tárca mondhatja ki, ennek élén viszont az Északi Ligához köthető Giuseppe Tria professzor fog állni.

Jogosak a kritikák, melyek szerint nincs fedezet a beígért jóléti intézkedésekre?

Az Öt Csillag sem a kampányban, sem az elmúlt időszakban nem tudott, vagy nem akart érdemi választ adni azokra a kérdésekre, hogy ezeket az elképzeléseket miből kívánja megvalósítani. Ez önmagában is felvet kérdéseket, a célok hangzatosak, de a megvalósíthatóságról akkor tudnának mindenkit meggyőzni, ha ismertetnék azt is, honnan fogják előteremteni/átcsoportosítani a fedezetet rájuk. Erre a kormányprogram sem ad választ.

Tria professzornak péntek reggel volt egy elgondolkodtató nyilatkozata, arról beszélt, hogy az alapjövedelmet és az egykulcsos adórendszert is bevezetik, majd hozzátette, elképzelhetőnek tartja, hogy ezek megvalósítása érdekében áfaemelést hajtanak majd végre. Ebből azért messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni, válaszokat valószínűleg leghamarabb ősszel kaphatunk.

Di Maio és Salvini is erős tárcát kapott, emellett miniszterelnök-helyettesek. Ők fognak irányítani vagy érvényesülhet Giuseppe Conte?

A politikatudomány csak a mi van és a mi volt kérdésekre tud egyértelmű választ adni, a mi lesz kérdésekre nem, de azért meg lehet világítani néhány dolgot ezzel kapcsolatban. Az olasz alkotmány és a vonatkozó törvényi rendelkezések ellentétesek azzal, amit most láttunk. Hivatalosan a köztársasági elnök kezdeményezi a pártok közti konzultációkat a választás után, ez az első lépés. Ha kiderült, hogy melyik pártok tudnak együttműködni, egyeztetnek a miniszterelnök személyéről. Ezután az államfő felkéri a miniszterelnököt a kormányalakításra, a felkért miniszterelnök összeállítja a kormánynévsort, s ezt elfogadja a köztársasági elnök, majd következik a kormányprogram.

Ehhez képest most egy inverz szituációt láthattunk. A két politikai erő először kidolgozta a programot, majd megtalálták Contét, de közben már zajlott a kormánytagok kiválasztása. Conténak sem a programba, sem a személyi döntésekbe nem volt jelentős beleszólási lehetősége. Egy ilyen indulás után nehéz azt mondani, hogy teljes mértékben ellátja majd a kormány tényleges irányításával kapcsolatos feladatait. Egyértelműen megítélni viszont csak pár hónap múlva lehet, de az biztos, hogy hendikeppel indul.

Miért döntöttek az olasz emberek a változás mellett?

Összetett kérdés, bizonyos része illeszkedik az európai tendenciákba, de van sok specifikus elem, ami érdekessé teszi a helyzetet.

Olaszország már a 2008-as válság előtt is rossz gazdasági helyzetben volt, így a negatív hatások még erősebben érvényesültek. A másik vetület pedig az, hogy Olaszországban politikai kormány utoljára 2008-ban alakult, Berlusconi vezetésével, amely 2011-ig tartott. 2011 óta olyanok álltak Olaszország élén, akik nem választáson nyerték el az irányítást, ez a helyzet már hét éve tart, ennek következtében bizalmi és elégedetlenségi válság alakult ki, ami markánssá vált az olasz társadalomban és tetten érhető a hagyományos pártok gyengülésében, főleg a demokratáknál.

Ebben a válságban erősödött meg a rendszer- és elitellenes Öt Csillag Mozgalom, nagyon jó időben voltak jó helyen, akkor kínáltak teljesen új színfoltot, amikor arra tömeges igény mutatkozott az olasz társadalomban. 2013-ban indultak először a parlamenti választáson, rögtön 25 százalékot értek el, ami rendkívül erős eredmény.

2013 és 2018 között ez az elégedetlenség csak tovább erősödött, az Öt Csillag feltornászta magát 32 százalékra, még úgy is, hogy közben voltak botrányaik és azokat a gyermekbetegségeket sem tudták elkerülni, amiket a rendszerellenes pártok átélnek, ha bekerülnek a rendszerbe.

Érdekes adalék, hogy az Öt Csillag azokban a tartományokban szerzett sok szavazatot, ahol magas a munkanélküliség, ez a siker valószínűleg a jóléti ígéreteknek köszönhető. Az már más kérdés, hogy mennyire reális és mennyire felelősségteljes egy elégedetlen társadalomban ilyen jóléti intézkedésekkel kampányolni, ismerve a jelenlegi gazdasági helyzetet.