Kiemelte, hogy a Kúria feladata az volt, hogy a magyar jogrendbe átültesse az Európai Unió Bíróságának döntését. Ez meg is történt, és az ítélet nemcsak az adósokra, hanem a bankokra is vonatkozik. Gulyás szerint most már
az igazságszolgáltatás kezében van az ügyek megoldása: az egyes bíróságoknak kell eldönteniük, hogy a konkrét hitelszerződések esetén az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kaptak-e.
Amennyiben a tájékoztatás nem volt kielégítő, „az alaptőkét leszámítva minden visszajár az adósoknak” – mondta Gulyás. Hozzátette: aki nem kapott megfelelő tájékoztatást, annak szerződését érvénytelennek kell tekinteni, de
ez nem igényel új törvényi szabályozást.
A miniszter szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a kormány lezártnak tekinti saját részéről a devizahiteles kérdés rendezését, és a további lépések a bíróságok hatáskörébe tartoznak.
Ugyanez a kormány 2014-ben még azzal kampányolt, hogy
Elszámoltatjuk a bankokat!

A Jobbik ezzel szemben egységesebb megközelítést sürget. Szerintük nem elvárható, hogy az érintett adósok egyenként pereskedjenek, mivel „nincs idejük és pénzük 5-10 évig bíróságra járni”. A párt azt javasolja, hogy a kormány és a bíróságok hozzanak átfogó, minden érintettre kiterjedő döntést, mivel álláspontjuk szerint az Európai Unió Bíróságának ítélete erre lehetőséget ad.
Gulyás Gergely a 2010 előtti baloldali korszakra mutogatott:
Azt a politikai bűntettet, amivel általánossá tette a baloldal a devizahitelt, nem lehet jóvá tenni, mi mindent megtettünk, hogy enyhítsük a károkat. Az EU bírósága azt mondja, ha valaki nem kapott megfelelő tájékoztatást, akkor érvénytelennek kell tekinteni a szerződést
– fogalmazott a miniszter.
