Volt egy durva baleset, aztán Vettel simán nyerte az unalmas Kanadai Nagydíjat

Vettel átvette a vezetést a világbajnokságon.

A rajt után Verstappen próbálta megelőzni Bottast, de a finn remekül védekezett, az élmezőnyben ez volt az egyetlen érdekes momentum a rajt után. 

Hátrébb viszont nem, Lance Stroll és Brendon Hartley akadt össze nagyon látványos módon:

 
Ricciardo a kerékcseréknél átugrotta Hamiltont, Vettelnek tükörsima futama volt, Bottas lett a második, Verstappen a harmadik, a hollandnak ez volt az első hiba nélküli hétvégéje a szezonban.
 
Őt követte Ricciardo, majd Hamilton, aki ezzel az eredménnyel bukta a világbajnoki tabella első helyét, Vettel egy ponttal átlépte. Hatodik lett Räikkönen, hetedik Hülkenberg, nyolcadik Sainz, kilencedik Ocon, az utolsó pontszerző helyet Leclerc csípte meg a Sauberrel.
 
Fernando Alonso kiállni kényszerült a McLaren-Renault technikai gondja miatt, kisebb összeget már most tennénk rá, hogy jövőre nem lesz az F1-ben a spanyol.
 
A végén a szupermodell Winnie Harlow valamiért egy körrel hamarabb elkezdte lengetni a kockás zászlót, de szerencsére a piltótákat nem zavarta meg.
 
Folytatás Franciaországban két hét múlva.