Még ennyi gyermekhez sincs elég orvosunk

Késve adott oltások, kiüresedő szakma. Mi lenne itt még több gyermekkel?

Nagy sikerként könyvelhetné el a kormány, ha a családtámogatási rendszerének köszönhető demográfiai ugrás miatt lennének hosszú sorok a gyermekorvosoknál. Ám sajnos a kannibálok elleni harcra még mindig nem született elég magyar gyermek, a túlterheltség okát tehát nem a sok gyermekben, hanem a kevés orvosban kell keresnünk.

Emlékezhetünk arra a tél végi esetre, amikor „személyi feltételek hiánya miatt határozatlan ideig” be kellett zárni a sátoraljaújhelyi kórház csecsemő- és gyermekosztályát, miután felmondott az utolsó orvos is. Történik mindez úgy, hogy

a házi gyermekorvosok átlagos életkora már 60 év, a betöltetlen helyek száma pedig 300 felett van.

Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) vezetője nemrég a Népszavának azt mondta, öt-tíz éven belül elfogyhatnak az alapellátásból a gyermekorvosok, ugyanis a jelenleg működő 1429 praxis harmadában 65 éven felüliek gyógyítanak:

216 körzetben hetven év feletti, további tizenháromban pedig nyolcvan feletti gyermekorvos dolgozik.

A szervezet vezetője az Inforádiónak azt is elmondta, hogy a szabályozás is rossz, és például az orvosok közti helyettesítések miatt előfordul, hogy a kiírtak ellenére négy óra helyett csak két és fél, három órát rendelnek.

A túlterheltség pedig az ellátást is veszélyezteti. Tavaly júliusban még arról szóltak a hírek, hogy az orvosok azért nem tudják beadni a gyermekeknek a kötelezően előírt védőoltásokat, mert azokból országos hiány alakult ki. Akkor a minisztérium cáfolta a hiányt, de az orvosok szerint tényleg késtek a vakcinák, ráadásul erről semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

Előfordult, hogy másfél-két évig nem állt rendelkezésre elég oltóanyag, de megfelelő rákészültséggel és átcsoportosításokkal a kevesebb vakcinával is fenn lehetett tartani az amúgy európai viszonylatban is példás és dicséretes oltási rendetmondta akkor a 24.hu-nak Póta György.

Késve adott oltások

A védőoltási rendszerben viszont nem csak a gyógyszerellátás okoz csúszásokat, hanem az erőforráshiány is. Az Alfahír tudomása szerint van olyan fővárosi körzet, ahol a csecsemőknek előírt 2. hónapos oltást csak 3,5 hónapos korban tervezik beadni, egyszerűen azért, mert akkora tudnak időpontot adni. Pedig a 2. hónapos oltást a 3. és 4. hónapban is meg kell ismételni, tehát az oltások így egymásba csúsznak, és késnek.

Kötelező oltások

0-4 hetes korban  - BCG (TBC ellen, még a kórházban beadhatják)

2 hónapos korban - DTPa + IPV + Hib + PCV (Prevenar 13) - (torokgyík, merevgörcs, szamárköhögés + járványos gyermekbénulás + gennyes agyhártyagyulladás + középfül- arcüreg- tüdő- agyhártya- gennyes ízületi gyulladás, vérmérgezés ellen)

3 hónapos korban ugyanez - DTPa + IPV + Hib, de PCV nélkül

4 hónapos korban ismét - DTPa + IPV + Hib + PCV (Prevenar 13)

12 hónapos korban - csak PCV (Prevenar 13)

15 hónapos korban - MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola)

18 hónapos korban - DTPa + IPV + Hib (3. hónap ismétlése)

6 éves korban - DTPa + IPV (már csak a torokgyík és a merevgörcs ellen)

Hiába a Magyarországon tényleg példásnak mondható, európai szinten is kiemelkedő átoltottság, a Magyar Nemzet januárban számolt be arról, hogy két újszülött is szamárköhögéses lett, és mindkettőt kórházban kellett kezelni. Mint fentebb írtuk, a szamárköhögés (Pa) elleni oltás a második hónapban kötelező, majd azt is többször ismételni kell - ezek a babák még az oltás előtt álltak. A betegség egyébként már ritka az újszülötteknél és csecsmőknél, inkább kamaszoknál fordul elő, de ettől még a babákra a legveszélyesebb, nem véletlenül van előírva, hogy 2 hónaposan oltani kell.

Tehát a megbetegedési kockázat fennáll, a gyermekorvosok alkalmanként mégis arra kényszerülnek, hogy tolják az oltási időpontokat. Érdekes kérdés lehet, hogy miközben szülői irányba -nagyon helyesen- büntetőjogi következményei vannak a kötelező oltások elmulasztásának, azért kit terhelne a felelősség, ha egy későn beadott oltás miatt betegedik meg egy gyermek.

Ezért miközben a gyermekvállalással kapcsolatos diskurzusban szélsőséges vélemények csapnak össze, olykor nevetség tárgyává téve a demográfiai válság elleni lépések szükségességét is, talán nem ártana megteremteni azt a környezetet sem, ahol biztonságos feltételekkel lehet gyermeket vállalni. Mert a gyermekvállalás nem csak a szülésről, hanem az értékes és egészséges gyermekek felneveléséről is szól.