Mészáros barátja építi a bajai kikötőt

A Fidesz-közeli üzletember, Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt csaknem 3,5 milliárd forintért tervezheti meg és kivitelezheti a Duna-parti város dokkjait.

Mészáros Lőrinc barátjának és üzlettársának, Szíjj Lászlónak a Duna Aszfaltja nyerte el a bajai kikötő fejlesztésére kiírt tendert – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő mai számából. Az engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítéséért, valamint az építési-kivitelezési munkák elvégzéséért a közbeszerzéseken rendszeresen nyertes üzletember kft.-je 3 milliárd 443 millió forintot fog kapni.

A Duna Aszfalt mellett három másik közismert építési vállalkozás indult a pályázaton, Szíjj cége a Strabagot, az A-Híd Zrt.-t és a Swietelskyt utasította maga mögé a versenyben.

A kivitelezés során a Duna Aszfaltnak kell elvégeznie, illetve alvállalkozók bevonásával elvégeztetnie a tervezési előkészítési feladatokat, a közművesítést (térvilágítás, víz- és tűzivízvezeték-építés, esővíz-elvezetés), az útépítést, a partfalépítést, valamint a vasúti infrastruktúra kiépítését is.

A beruházás részben európai uniós forrásból valósul meg.

A közelmúltban a Hír TV Célpont című műsora számolta ki: a Fidesz-közeli üzletemberek az elmúlt évben 1800 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el. Ebből Mészáros Lőrinc cégei 300, Szíjj László vállalkozásai pedig 600 milliárdot vághattak zsebre.

1800 milliárd forint landolt tavaly a kormányközeli vállalkozásoknál

2009 és 2016 között csaknem 14 ezer milliárd forintot tettek ki az állami tenderek, az összeg 20%-át összesen öten vitték el.Az elmúlt évben 1800 milliárd esett be a NER-cégekhez a közbeszerzéseken. Mészáros Lőrinc az elmúlt 7 évben 400 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert, ebből csak 2017-ben 300 milliárdot.