A Pécsnek nem jutott oligarcha - mindenki mehet, amerre lát

Nem mindenkinek jut állami pénz.

A bama.hu írta meg, hogy csütörtök délelőtt tizenegy órára hívták össze a PMFC labdarúgócsapatát, ahol a klubot működtető PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila elmondta, nincs pénz, s azt ajánlotta a játékosoknak és az edzőknek, hogy keressenek maguknak másik csapatot. Hozzátette, két-három héten belül tudni fogja, mennyiből gazdálkodhat a csapat, s ennek ismeretében lehet majd keretet kialakítani.

A lap arról is ír, hogy a csapat a minden bizonnyal elindul az NBIII.-ban, ám a cél ebben az esetben csak a bentmaradás lehet Dárdai Pál és Gera Zoltán egykori csapatának.

Beszámoltunk róla, hogy a 2017-2018-as idényben még a másodosztályért küzdött a Munkás, azonban - sokak szerint felső utasításra - a kormányközeli Duna Aszfalt által támogatott Tiszakécske megelőzte a pécsieket.

Leradírozza a Fidesz a futballtérképről Dárdai Pál egykori csapatát

Ennek egyik lépése az a tegnap elfogadott indítvány, mely értelmében az önkormányzat megvonja a támogatást a labdarúgó csapattól.Zuhanás a megye 1-beA pécsi csapat 2015. május 29-én 2-1-re verte a Nyíregyházát az NB I utolsó fordulójában, így 31 ponttal végül a 16 csapatos bajnokság 11. helyén zárta a szezont.

A történet külön pikantériája az a szintén mai hír, miszerint a Videoton mögé még hangsúlyosabban beállna a Mol Zrt.