Gulyás Gergely fennhatósága alá kerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem?

Módosító javaslat.

A hvg.hu írja, hogy Gulyás Gergely és Dunai Mónika módosító javaslatot nyújtott be az NKE-ről szóló törvényhez, amit a Ház már tárgysorozatba is vett. Ha elfogadják, szinte mindenben Gulyáshoz kerülhet a döntési jogkör.

Az irányítási és fenntartási jogkörök jelenleg egy több miniszter alkotta Fenntartói Testülethez tartoznak, melynek tagjai a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyi miniszter, a honvédelmi miniszter, valamint a rendészetért felelős miniszter. Itt négy tag egyhangú igen szavazatával születhettek döntések.

Ha átmegy az Országgyűlésen a javaslat, az egyetem fenntartói jogait egyedül a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter gyakorolhatja, aki a Miniszterelnökség első embere, tehát Gulyás Gergely.

A gyakorlatban ez a következő jogköröket takarja:

  • rektori pályázat kiírása

  • az egyetemre felvehető hallgatói létszám szakonkénti eloszlásáról való döntés

  • intézményfejlesztési terv és egyetemi szabályzat elfogadása

  • az egyetemen magasabb vezetői megbízással rendelkezők számának meghatározása

  • az éves költségvetési beszámoló jóváhagyása

  • az állam által biztosított eszközök felhasználási hatékonyságának és jogszerűségének ellenőrzése

  • törvényességi ellenőrzés

  • az intézmény részére nyújtott támogatás felhasználásának belső ellenőrzése

  • szakmai ellenőrzési rendszer meghatározása

  • Tanácsadó Testület üléseinek vezetése

  • az éves költségvetés tervezésekor benyújtani a kormányhoz az egyetem támogatási tervét