Újabb megszorítások jönnek a Jobbikban, de folytatják a küzdelmet

Közlemény.

Ahogy beszámoltunk róla, az Államkincstár elzárja a közpénz-csapot a Jobbik elől az Állami Számvevőszék büntetése miatt:

Kézi vezérlés: csökkentik az ellenzéki pártok költségvetési támogatását

A MÁK vasárnapi közleménye szerint az intézkedés a Demokratikus Koalícióra, a Párbeszéd Magyarországért Pártra, a Magyar Szocialista Pártra, a Lehet Más a Politikára és a Jobbik Magyarországért Mozgalomra vonatkozik.„A Jobbik addig nem juthat közpénzhez, amíg a levonás nem fedezi a büntetést" - írták.

A párt közleményben reagált a fejleményre, eszerint továbbra is képviselni fogják a több mint egymilliós szavazótábort.

„A jogtalan ÁSZ-bírság anyagilag nagyon nehéz helyzetbe hozza a Jobbikot, a működésképtelenség határára sodorja, de eddig történetünk során sokszor kerültünk nehéz helyzetbe, amikor a hatalommal szemben küzdöttünk, de sosem adtuk fel, és most sem fogjuk feladni.”

A Jobbik üzent az újonnan alakuló alapszervezetnek és belépő tagoknak is, hogy bizalommal tekintsenek a jövőbe, mert a XXI. század hamar felőrli a „fideszes diktatúrát”, de anyagilag most csak magukra számíthatnak.

Végül azt is hozzáteszik, hogy további megszorítások jönnek a párton belül:

„a Jobbik újabb megszorításokat fog majd bevezetni párton belül annak érdekében, hogy kezelni tudja anyagilag ezt a nehéz helyzetet.”