Itt van a 10+1 legjobb Neymar-mém az internetről

Legyen tánc!

Emlékezetes, Neymar lábára az egyik mexikói játékos, Layún lépett rá egy buktatás után, méghozzá nagy eséllyel szándékosan. A brazil sztárnak ráadásul éppen azt a bokáját műtötték tavasszal, így főleg felháborító és sunyi volt, amit az ellenfél tett (már ha mindenképpen tartjuk, hogy direkt csinálta).

A brazil a fájdalomra viszont olyan vonaglással reagált, amit mindenki döbbenettel figyelt, mert tényleg úgy nézett ki, mintha minimum a körmeit tépték volna le. Aztán nyilván eltelt pár perc, és már nem fájt semmi.

A mexikói kapitány szerint amit Neymar csinált, az „a futball szégyene” volt, majd a BBC számolt be a statisztikai adatról, mely szerint Neymar a világbajnokság meccsein már eddig 14 percet fetrengett a földön.

Persze a netes gúnyolódás mellett beindult a védelem is, mondván műtött bokára lépni igenis fáj, „lépjenek rá a tiétekre”, meg tanuljatok meg így focizni. De az az igazság, hogy láthatóan tényleg halálra idegesíti a nézőket ez a sok hazugság a pályán, és az ezért járó büntetés egyelőre lap helyett nem lehet más, mint az internetes mémgyár beindulása.

Aminek itt a –talán- 10 legjobb darabja:

1:

 
2:

3:

4:

5:

6:

7:

8:

9:

10:

10+1: És amikor mindezt -legalábbis a jelenséget- csúcsra járatja a marketing. Például a KFC:

(Forrás: 9gag.com)