Magyar aranyérem az öttusa Eb-n

Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású magyar női csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Kovács egyéniben a harmadik lett.

A lövészetekkel megszakított futás nagy részében Alekszejev és Kovács jórészt a harmadik-negyedik helyen haladt, de gyengébb lövészete után Alekszejev mindig visszaelőzte csapattársát, az utolsó 800 méteren pedig jócskán el is húzott tőle. A hajrára viszont nagyon elfáradt, a célegyenesbe érkezve azonban már így is ünnepelni kezdte a bronzérmet, amikor Kovács nagy sprinttel leelőzte őt.

Földházi a kilencedik helyen ért célba, a döntő negyedik magyar résztvevője, Réti Kamilla pedig 14. lett.

Győzött a francia Marie Oteiza, míg a második helyen a brit Kate French végzett. 

Csapatban a magyar mellett az írek és a franciák állhattak fel a dobogóra.

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nótin Tamás
1
sss
2019. május 26. | 12:55
A fehérvári ukrán közösség szerint is fontos, hogy megállítsuk a bevándorlást.
sss
2019. május 26. | 11:32
A rendőri feladatok teljesítéséről a kapitányságok vezetőinek kell gondoskodniuk.
1
sss
2019. május 26. | 10:23
A kormányfő miután leadta a szavazatát, a Strache-botrány kapcsán is kapott újságírói kérdést.
1
sss
2019. május 26. | 08:39
A magyar pártok úgy tűnik, hogy nem szereztek mandátumot. Az adatok még nem hivatalosak.
sss
2019. május 26. | 08:21
Mert szereti Európát és ez az otthona.
1
sss
2019. május 26. | 07:30
A szavazókörök 19 óráig nyitva vannak.
1
sss
2019. május 26. | 12:55
A fehérvári ukrán közösség szerint is fontos, hogy megállítsuk a bevándorlást.
1
sss
2019. május 26. | 10:23
A kormányfő miután leadta a szavazatát, a Strache-botrány kapcsán is kapott újságírói kérdést.
1
sss
2019. május 26. | 08:39
A magyar pártok úgy tűnik, hogy nem szereztek mandátumot. Az adatok még nem hivatalosak.
1
sss
2019. május 26. | 07:30
A szavazókörök 19 óráig nyitva vannak.
1
sss
2019. május 25. | 21:46
Gyöngyösi Márton, Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan és Donáth Anna választási vitája volt az ATV-ben.
1
sss
2019. május 25. | 13:47
Mi lesz a Jobbikkal? Hova ülnek majd be a képviselőik? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt az Euronewsnak Babar Viktor, az Europe Elects elemzője.