"A kormány célja, hogy a falusi életforma népszerűvé váljon"

Valódi vidékpolitikába kezd a kormány, vagy csak egy újabb kommunikációs fogás a Magyar falvak program? A kezdeményezés jó, kérdés, hogy ilyen nyolc év után mennyire lehet hiteles.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter nagy bejelentést tett: indul a Magyar falvak program. Ennek keretében növekedni fog a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összege az ötezer lakosúnál kisebb településeken, sőt, az épülő házaknál kedvezmény jár majd a tájegységbe illeszkedő építkezések után.

Mint mondta: még ebben a ciklusban program indul a kultúra fejlesztésére, játszóterek, sportpályák kialakítására. A kabinet meg kívánja teremteni ezen kisközösségek fejlesztésének lehetőségeit - hangsúlyozta, és szólt arról is, hogy alapot hoznak létre a mellékúthálózat fejlesztésére is. 

Külön programokat terveznek azon kistelepülések számára, amelyekben az országos átlagot meghaladta a népességcsökkenés - tette hozzá. Leszögezte, "ha minden jól alakul", a költségvetési tartalék jelentős része a Magyar falvak programra fordítható jövőre.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kabinet célja, hogy a falusi létforma népszerűvé váljon, és ne járjon az életszínvonal csökkenésével az, ha valaki vidékre költözik. 

Valóban vidékbarát a Fidesz?

Kiirthatatlan toposz, hogy az elmúlt Fidesz-kormányok vidékbarát politikát folytattak. Ez természetesen relatív, hiszen egymástól eltérő fejlettségű régiókat igen nehéz összehasonlítani, nem kell feltétlenül Felcsútot példának hozni ahhoz, hogy lássuk, vannak olyan régiók, ahol egy-egy nagyobb lobbierővel bíró fideszes képviselő nagyobb szeletet tud kihasítani a tortából a szomszédnál. 

A választási eredmény egyértelműen mutatta: a Fidesz továbbra is beton szilárd támogatottsággal rendelkezik vidéken, amiben nemcsak a totális médiafölény, a csúcsra járatott félfeudális függőségi viszony és a mindent elborító migránsozás játszott szerepet, hanem, hogy el tudták hitetni, egyedül ők képviselik a vidék érdekeit.

Nos, nézzük meg, valóban így van-e.

Nagybirtokrendszer: az állami földek haveri körben való kiosztásával és az új nagybirtokrendszer kialakításával, a magyar élelmiszerfeldolgozó-ipar leépítésével, az elmúlt 8 évben először a bérleti szerződésekkel, majd 2015-ben a három hullámban levezényelt földprivatizációval szorították ki a helybeli gazdákat, családi termelőket a földekről.

Nem nehéz kitalálni, hogy a magyar föld népességmegtartó ereje ezáltal még tovább csökkent, ami az elvándorlást is erősíti.

Közlekedés: a Fidesz 2006 őszén lényegében átvette az irányítást vidéken, sőt, 2010-ben lényegében egyeduralkodó vált, aminek egyik oka a szocialista-szabaddemokrata kormányok csak az ámokfutás jelzővel illethető közlekedéspolitikája volt. A vasúti mellékvonalak újranyitásával, a kötött pályás és közúti közösségi közlekedés összehangolásával és használható menetrenddel kampányoló Fidesz azonban - néhány jelképes lépésen kívül - már nem nagyon siette el a vidéki közlekedési infrastruktúra rendbetételét. 

A legtöbb helyen maradt az értelmetlen, utazási szokásokat még hírből sem ismerő menetrend, a kistelepüléseket pedig továbbra is jellemzően napi 2-3 busz érinti. A vasúti infrastruktúrára szinte semmit nem költöttek, maradtak a 20. században is elavult, lassú, leharcolt állapotok. 

Ide tartozik, hogy az uniós forrásból méregdrágán épülő autópályák és vasúti fővonalakon kívül az állam alig költ az alsóbbrendű útvonalakra, a legtöbb esetben csak kátyúzásig futja. Ha futja. 

Nincs orvos: több száz olyan háziorvosi (és gyerekorvosi) praxis betöltetlen az országban, a vidéki járások többségében általános jelenség a hetente egyszer-kétszer rendelő háziorvos, vagyis több százezer ember csak igen korlátozottan jut hozzá az alapszintű egészségügyi ellátáshoz.

„El akarok menni innen, jó messze"

Dél-Somogy és Baranya megye határa, a Barcsi-járás keleti széle. Távol a városoktól, központoktól, aprófalvas környék, hamisítatlan Dél-Dunántúl. Lakócsán vagyunk. Ide már a Stop-Soros táblákból sem jutott, úgy tűnik, már a propagandának sem fontos ez a vidék. Csak egy árva hirdetmény figyelmezteti szerényen a megmaradtakat, tessék szavazni, ha érdekel valakit, ha marad még valaki.

Ahogyan a magasabb szintűhöz is: a kisebb kórházak fokozatos leépítésének célja nem titkoltan az, hogy a megyei intézmények felé tereljék az embereket. Ez önmagában még nem is lenne káros, ha ezekben a kórházakban lenne elegendő orvos és megfelelő infrastruktúra, valamint - lásd a korábban írtakat - az utak állapota és a közösségi közlekedés színvonala nem olyan lenne, amilyen. Nyugodtan képzelje maga elé a kedves olvasó: a sokszor 40-50 kilométerre lévő kórházba a kora reggeli első busszal kell elindulni, majd a délután induló utolsóval pedig haza. 

A sürgősségi ellátás szétverése miatt a mentőknek jóval nagyobb távot kell megtenniük. Ez azt jelenti, hogy egy vidéki embernek jóval kevesebb esélye van a túlélésre, mint egy megyei városban, vagy Budapesten élőnek. Ugyanez a helyzet az iskolákkal: a falusi intézmények helyett úgynevezett térségi iskolaközpontokat hoznának létre. Ez párosulva a gyatra és hiányos közlekedéssel újabb lökést adna a települések elnéptelenedéséhez.

Ha ezekhez hozzávesszük a pályázati pénzek pofátlan, haveri alapon osztogatását, a közvélemény előtt megturnéztatott, majd gyorsan letagadott önkormányzati leépítést, akkor láthatjuk, hogy az elmúlt nyolc minden volt, csak nem vidékvarát politika.

Félreértés ne essék, jó dolog a családi otthonteremtési kedvezmény összegének növelése, szuper dolog, hogy újabb sportpályák szépülnek meg, de mindez a végletekig elavult falusi, járási, sőt, megyei infrastruktúra, a közlekedés, az egészségügyi és oktatási intézmények fejlesztése, valódi munkahely-teremtés és a nagybirtokrendszer felszámolása nélkül csupán a szokásos kommunikációs fogásnak ígérkezik.

Nem alapot kell képezni a mellékúthálózat kijavítására, hanem megfelelő forrással ellátni a közútkezelőt, nem központi programot vagy reformot kell kitalálni a falusi kultúra, vagy a sportolási lehetőségek fejlesztésére, hanem elég forrást kell hagyni a helyiek kezében

És ez itt a bökkenő. Legyen az szocialista, szabaddemokrata vagy fideszes, mindig egy minisztériumi folyosóról akarták megállítani (már amikor) a vidék népességfogyását, életszínvonalának esését, s nem pedig rábízni azokra, akik talán meg is tudnák oldani azt. Az ott élőkre.

Persze, ha így lenne, az irányítás és az osztogatás is nehezebbé válna. Pedig ez lenne a valódi vidékbarát politika.