Influenszerek a brit politikában: híres YouTube-erek állítják talpra a legerősebb angol euroszkeptikus pártot?

Közismert tény, hogy a Brexit politikailag azt a pártot csinálta ki legjobban, amely a legtöbbet harcolt azért, hogy Nagy-Britannia kilépjen az Európai Unióból: Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártját (UKIP). A lila-sárga politikai alakulat alaposan megroggyant, miután legendás vezére, Nigel Farage visszavonult a politikától, helyét pedig jó ideig nem tudta rátermett vezető elfoglalni. Az elmúlt hónapokban azonban úgy tűnik, hogy az euroszkeptikus, bevándorlásellenes formáció olyan vérfrissítést kapott a közösségi médiából, ami ismét talpra állíthatja és relevánssá teheti a függetlenségieket.

Pürrhoszi győzelem után

Azzal, hogy 2016. június 23-án Nagy Britannia lakossága az Európai Unióból való kilépés mellett döntött, nem csak az ország életében zárult le egy hosszú és küzdelmes korszak, de úgy tűnt, hogy a vezető brit euroszkeptikus erő, a UKIP is politikai élettartama végére ért.

Nigel Farage, aki 2006-tól vezetője, fő ideológusa és arca volt a pártnak, a referendum sikere után visszavonult az első vonalból, és bár a politikai szervezet élére egyelőre nem tért vissza - ezt arra az esetre helyezte kilátásba, ha a konzervatív kormány nem úgy bonyolítja le a Brexitet, ahogy azt ő ideálisnak tartja -, a közéletben aktív szerepet játszik: saját rádióműsort vezet és viszonylag gyakran szerepel a médiában.

A függetlenségieknek hamar új vezető után kellett nézniük, ám a súlyos botrányoktól sem mentes procedúra-sorozat során hosszú ideig nem sikerült életképes elnökséget találniuk maguknak, népszerűségük pedig meredeken zuhant.

A tagság a 2015-ös 47 ezres szintről 2018 elejére 24 ezer főre apadt, ami egy történelmi mélypontnak tekinthető. Diane James, Paul Nuttall és Henry Bolton után 2018 februárjától ideiglenes, majd 2018 áprilisától tényleges elnökként Gerard Batten, a párt alapító tagja és veterán politikusa lépett Farage helyébe.

Battennek sikerült rendet tennie a UKIP háza táján: többek között a tagság adományaira támaszkodva elkerülte a párt teljes anyagi megsemmisülését, sőt még egy jelentős összegű büntetést is ki tudott gazdálkodni a büdzséből. Fellépésének köszönhetően mintegy 900 új tag érkezett a függetlenségiekhez, ami számszerűleg ugyan nem túl jelentős előrelépés, de ezzel megállt az addig konstans csökkenő tendencia, valamint a párt népszerűsége is újfent növekedésnek indult.

Az a bizonyos isteni szikra

Batten kompetens elnöki hozzáállása azonban önmagában nem lett volna elegendő ahhoz a gyors kiugráshoz, ami június óta ismét folyamatosan emelkedő pályára állította az euroszkeptikusokat.

Ekkor csatlakozott ugyanis a párthoz az a skót YouTube-híresség, akit a fél világ arról ismer, hogy poénból "náci mancslendítésre" tanította barátnője kutyáját, amiért a bíróság hosszú huzavona után 800 font pénzbírságra ítélte. Mark Meechan, vagy ahogy az internet népe ismeri, Count Dankula június 15-én Twitteren intézett felhívást több tízezres rajongótáborához, miszerint

ha bejegyzése eléri a tízezres megosztást, belép a UKIP-be.

"Nem viccelek, ez nem egy mém. Teljesen komolyan beszélek."

- e szavakkal vette kezdetét az az őrület, ami azóta egy űrrakéta lendületével lőtte ki újra a pártot a népszerűségi listákon, a fiatalok pedig úgy özönlenek a függetlenségiekhez, hogy a politikai alakulat adminisztrátorai már alig győzik nyilvántartásba venni őket (csak júliusban 15 százalékkal gyarapodott a tagság). Meechan az alábbi videóban jelentette be a csatlakozását - természetesen ebből sem maradhatott ki az a maró gúny és irónia, ami annyira népszerűvé tette őt a rajongói körében:

Azóta ráadásul két másik, a szkeptikus YouTube-színtéren szupersztárnak számító influenszer, Paul Joseph Watson és a Sargon of Akkad-ként híressé vált Carl Benjamin is követte Meechan példáját. A csatlakozási hullámot a nyíltan homoszexuális alt-right botrányhős, a pedofília népszerűsítésébe belebukott Milo Yiannopoulos tetőzte be, ám az Egyesült Államokban élő, hírhedt Trump-rajongó lépése inkább tekinthető szimbolikusnak, amivel főleg saját relevanciáját igyekszik megőrizni (valószínűleg hatékonyabban, mint az Orbán Viktor melletti haknizással...).

Make Britain great again - A lila-terv

A három megmondóember karaktere és habitusa meglehetősen eltérő: Meechan néha egészen infantilis humorral és maró szarkazmussal, Watson kissé komolykodó, hiperintenzív elitizmussal, Benjamin pedig joviális, maratoni értelmiségi eszmefuttatásokkal és szurkálódó fejtegetésekkel szokta porba alázni a neki nem tetsző jelenségeket, illetve hangsúlyozza a számára fontos értékeket.

Egyikük sem számít kezdőnek a közéleti tevékenységek terén, rajongótáboruk pedig leginkább olyan fiatalokból áll, akiknek szintén elege van a nyugati, harmadik hullámos feminista dogmatikából, a neoliberalizmus ember- és létidegen, trásadalmi gondolatkísérletéből , a gender-őrületből, a kulturális marxizmusból és a korlátlan bevándorlás támogatásából.

Persze ezek miatt annak ellenére alt-rightként, szélsőségesként, összeesküvéselmélet-gyártóként vagy neonáciként tartja őket számon a mainstream brit média, hogy Meechan leginkább apolitikus, Watson és Benjamin pedig nyíltan a klasszikus liberalizmussal szimpatizál.

A három közéleti influenszer eddigi is a szólás-, a vélemény- és az internetszabadság, valamint a kőkemény Brexit mellett tette le a garast, a UKIP-ben pedig az ezeket lábbal tipró, a politikai korrektség jegyében hozott abszurd törvények, és a toryk által szorgalmazott soft-Brexit ellen küzdenének, de várhatóan a párt bevándorlásellenességét is feljebb tekernék egy fokkal. Watson a következőkkel indokolta a UKIP-be való belépését:

Érdekes részlet, hogy ugyanő a csatlakozásáról szóló tweetjében úgy fogalmazott, hogy egy "puha puccsal" formálnák jobban a maguk képére a pártot, ami végül "a Nagy-Britannián belüli szabadság visszaállításához" vezethet majd. Carl Benjamin ezt a törekvést nevezte egyik videójában "lila-tervnek" (a fogalom azóta mémmé vált az angol internetes közegben):

Egy biztos, a három véleményformáló az alábbi videó tanúsága szerint nagy szerepet fog játszani a UKIP új programjának kidolgozásában, illetve egy szeptember végi pártkonferencia levezénylésében, ahol ők lesznek az egyik fő attrakció:

A függetlenségiek körüli mozgolódást a mainstream politika is kiszúrta, a legfrissebb hírek szerint már készül is a törvényi szabályozás, ami megakadályozná a közösségi médiából érkezett "trollok" politikai szerepvállalását, ami elsőre elég agyament ötletnek tűnik, de ha egy kicsit utána gondolunk, milyen bizarr módokon képes korlátozni a brit jogrend az egyszerű állampolgárok életét, annyira nem is tűnik lehetetlennek a dolog.

Lesz-e piros, fehér, zöld-terv?

A politikai realitás és az internet gúnyos mémektől, vagány szlogenektől és beszólásoktól hemzsegő fúziója nem csak fizikailag zajlik messze tőlünk.

Magyarországon egyelőre nem olyan jellemzőek a YouTube-os közéleti véleményvezérek, mint az angol nyelvterületen, aminek hátterében két dolog állhat:

  • a nyelvi korlátok miatt még a fiatalok körében sem terjedt el eléggé, vagy nem bírt akkora inspirációs erővel ez a műfaj;
  • nálunk sokkal menőbb és kifizetődőbb pénzért lerészegedni egy webkamera előtt, mint felkészülten és őszintén beszélni komoly közéleti kérdésekről.

A megmondóember stílussal egyelőre csak Puzsér Róbert és Gulyás Márton próbálkozik komolyabban a szkeptikus YouTube-erekére emlékeztető stílusban, de míg előbbi formailag, utóbbi tartalmilag nem vág egybe a fenti trenddel. A politikai pártok közül látványos próbálkozást hasonlóra eddig csak a Jobbik tett az előző kampányban, ám ahhoz, hogy valaki tényleg hatást tudjon gyakorolni a monitor előtt ücsörgő tömegekre, komolyabb és hosszabb távú beágyazottságra van szükség.

Érdekes lenne látni, hogy milyen hatása lenne itthon egy intenzívebb közösségimédia-jelenlétre épülő vitakultúrának, fel tudná-e annyira pezsdíteni a közéletet, és képes lenne-e arányaiban annyi fiatal érdeklődését felkelteni a közügyek iránt, mint Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban?

Egy biztos: Magyarországra többszörösen is ráférne, ha nálunk is megjelenne ez a fajta nyilvánosság, pláne hogy a kormánypárti sajtófölény lassan mindenhonnan kiszorítja az eltérő véleményeket, a klasszikus platformokat pedig minden alternatíva elől elzárja.